Boncolnék örömöt, mámort,
épphogy ép, összetákolt,
merénylő reménnyel ápolt
hazug szót, gyávát és bátort!
Eltévedt, s egyenes utak
jármát, ha összefutnak
fürkészném, járnám egyre
tartson az völgybe, hegyre!
Kutatnám, búval mi bélel,
torkomnál fogva mit ér el
a kínzó, az izzó, a bennem folyton hízó
elmúlás, s minden más, ami egy új vermet ás
előttem
miközben
küzdök még
erőtlen!
Pontosan mi miért
volt az úgy, ahogy ért?
Vagy saját féleszem
tudatlan égiszem?
Feldúlnék haragot, mérget,
félelmet, minden mélységet
mit véltem, éreztem, és amit meg is éltem
alássan, hogy lássam, és ha kell megbocsássam
mi történt
időnként
kényszerből
vagy önként
Elfajzott, s gondtalan szívek
húrjain egyazon rímnek
dallama hogyan ért össze,
ha az tőlem sem állt messze?
Pontosan mi miért
volt az úgy, ahogy ért?
Vagy saját féleszem
tudatlan égiszem?
Ismerős az ismeretlen,
néha itt van, néha itt sem,
nyomát egyszer, ha követném,
őt, s önmagam utolérném-e? |
