A végtelen birodalom helyett
Ketrecbe zártak egy nemzetet
Mint fogságban tartott oroszlán
Méltósága töretlen a rabság során
S amikor megelégeli a láncot
És leszakítja magáról a békjót
A fogva tartóra oly erővel támad
Hogy abból a pokolnak a lélek sem marad
Ha egyszer porba hull bilincsünk,
Melyet ott ránk a zsarnok tett
Nincsen ember, nincsen isten
Ki minket újra megkötözhet
Még él a nemzetben a remény
Hogy virágot bont a magyar nép fája,
Nyugodni már nem fog addig a kard!
Míg jutalmát jó, s rossz meg nem kapja,
Sokkal drágább a sír és a börtön,
Melyet honfi-névnek fénye tölt meg,
Mint a győzedelmi oszlop, amit
A szabadság romjain emeltek!
Édes hazánk, régi magyar nemzet,
Alszik-e csak a vitézség benned,
Vagy apáink halálával az is elveszett?
Ha segítségért kiált, meg kell védened!
Akik készek életüket áldozni
És az elnyomás ellen küzdenek
A te dicső szent katonáid ők,
Segítsd őket, szabadság Istene! |
