A Stratégia zenekart két kamasz fiatal alapította 1996-ban Hódmezõvásárhelyen. Minimális hangszeres tudással, az akkori nemzeti rock zenekarok (pl. Egészséges Fejbõr, Oi-kor, 88-as csoport, Mos-Oi), dalainak betanulásával kezdõdött minden. Kicsit késõbb már saját dalok születtek és 2000-ben megjelent a Stratégia elsõ albuma "Láss tisztán" címmel. Az akkori Bikini stúdióban felvett anyag zeneileg és tartalmilag is magán hordozza a korabeli OI és punk zenekarok stíluselemeit. Csak kazettán jelent meg.2002-ben rögzíti a banda "A végzet kardja" címû lemezt amely zenei stílusában már jobban közelít a heavy metal mûfaja felé, de azért tartalmaz még korábbi lemezre jellemzõ hatásokat. Az anyagot egy helyi stúdióban rögzíti a csapat, amely minõsége sajnos elmarad a korábbi albumhoz képest, ami azért is sajnálatos, mert vannak rajta olyan, dalok melyek jobb minõséget is megérdemelnének. Bizonyos körökben (fõként a skinhaed szubkultúrában) kezd ismerõssé válni a Stratégia neve.Több koncert ad országszerte és rendezvények szeplõjévé válik a banda a következõ években, persze underground jelleggel, ám a dalírás elmarad és a számos tagcsere odáig gyengíti a zenekart, hogy egészen 2007-ig semmi különleges nem történik kivéve, hogy majdnem Böhse Onkelz tribute bandává alakulnak át 2006-ban.Fordulópontot hoz a csapatnak 2007 vége és 2008 eleje, amikor is kialakul az új felállás a bandában. Három új dal születik, amelyek rögzítésre is kerülnek egy kislemez formájában melynek címe "Népek tavasza".Nincs tovább tétlenkedés, beindul a dalírás és 2009-ben megjelenik a "Változás szele" címû nagylemez, ami stílusában vegyíti a hagyományos metal zenét power metal, néhol progresszív elemekkel. Jó visszhangot kap a lemez, újra koncertezik a banda és kezd a köztudatba kicsit visszakerülni. A Kárpátia zenekar elõtti fellépéseknek is köszönhetõen az ország egyre több pontján megismerik a zenekar nevét.2010-ben készít a Stratégia a trianoni békediktátum 90-k évfordulója alkalmából egy emlékdalt "Elhallgattatott" címmel, amely csak digitális formában jelenik meg. A 2010-es év basszusgitáros poszton hoz még egy tagcserét a csapatnak.2012-ben rögzíti a banda Szolnokon a Denevér stúdióban a soron következõ negyedik nagylemezét „Vérzik e föld” címmel, ami zeneileg és megszólalásában is az eddig legjobban sikerült anyaga lehet a Stratégiának, de ez már a jövõ zenéje!