És évről évre, hétről hétre, napról napra
folysz tovább előre kitaposott medrekben.
Bízz, és hidd bátran: mindig akad egy társ -
két kézzel tapinthatod arccal a sárban
hátadon a lábnyomát.
Színes példákon felbuzdulva
fellegváraidat tervezed,
de még nem elég nagy a mámor, ezért
felfogod: ez sehová sem vezet,
mosolyt adsz és pofonokat kapsz -
kapaszkodsz, de mégis lent maradsz.
Megfogadod, hogy többé nem adsz, csak elveszel!
Igen, ez leszel!
Két kézzel markolsz a kihagyott jóba,
múltadat készülsz húzni karóba!
Fájdalomcsillapítók után nyúlsz,
a teljes gyógyulást tervezed,
szokásos álruhádat másokat
hitegetve újra magadra veszed,
tükröd helyére szekrényt toltál -
benne tartod, ami akkor voltál,
mikor attól rettegtél, hogy ez leszel,
és elveszel...
És hétről hétre, napról napra, percről percre
folysz tovább az általad kitaposott mederben.
A visszhangok nevedet ordítják -
sosem fogod tudni lemosni a hátadról a lábnyomát! |
