Édes lények, vad lidércek
Álmot szőnek, téged néznek.
Sötét fények, ködös képek
Éjszakánként hozzád érnek.
Egy ráncos arc néz rád, szívedben ébred a vágy
A félelmed magadra száradt már.
Hevesen lüktet a vér, de lelked visszatér,
Álmot szakít a sötétbe tépő fény.
Úgy érzed, nem haza mész.
A nappal ármány, ott állsz a házban árván.
Minden órád magányos várakozás.
Az alkony a vágyad, álmodban láttad
Melyik az igaz lét? Álom, vagy ébredés?
Felvillan egy kép, édes, mint a méz
Bár lenne végre sötétség.
Meddig tart ez még? Fénylények szerteszét,
Az éjjel urát várod, tán eljön még
Megállsz, hogy hazatérj.
A város halkul, szíved gyorsul,
A fény lelassul, a nap eltompul.
Édes lények, vad lidércek
Álmot szőnek, visszatérnek!
Egy ráncos arc néz rád, lelkedben tombol a vágy,
az álom gyorsul, a cél itt lehet már!
És újra eljön a fény, de szíved már nem zenél,
A színes kapun végre átléptél.
Úgy érzed most hazatérsz |
