A jövő lassan mindent elnyel
Hol talál Rád a holnap reggel,
A tükörbe nézve mindig mást látsz,
Eltűnsz lassan, a sötétségben, árván.
Nem válik vízzé egy nemzedék vére,
Nem élhetünk halálra ítélve!
Te, aki az árvák sorsát véded,
Hol vagy, mikor hívunk téged?
Ez a pokol, ami eljött a Földre,
Nem lesz többé jó már,
Lakolj! Ha rálépsz egy kőre,
Az neki is ugyanúgy fáj!
Mennyi ember vár, s nem talál,
A félelem láncaitól szabadíts meg már.
Ha az élet fáj, vigyél magaddal Tűzmadár.
Az ősi istenek visszatértek
Érzem újra, bennünk élnek
Nem vagy önmagad, nézz magadba,
S tíz körömmel kapard a falba:
Ez a pokol, ami eljött a Földre,
Nem lesz többé jó már,
Lakolj! Ha rálépsz egy kőre,
Az neki is ugyanúgy fáj!
Szállj! Várunk rád!
A félelem láncaitól szabadíts meg már.
Az élet fáj, megfáradt lelkünk vár!
Csak rád vár! |
