Lassan írom a betűket
Egy szakadt papír hasára,
Formálom és megrajzolom
A gondolataim, de hiába…
Csak összegyűlnek, botladoznak
A régi gondok a magányban,
Egy szakadt pillanat elég volna,
Lerombolják a váramat.
Ez nem is a gond, nem is a bánat,
Nem gondolatok, mik sorban állnak,
Itt nem ritmusra kalapál lenn,
S nem én vagyok már rég idebenn,
De egyszer kilépek önmagamból,
A szívem tálcán eléd tartom,
Beleszúrhatsz, vagy elégeted,
De míg dobog, a régi nem lehet…
Refrén
Egy magányos erő,
Egy elkopott hang,
Egy kóbor csillag, ki a tengerbe zuhan…
A világ, mi éled, az ember, ki téved…
Kopott lélek,
Egy hiú ábránd,
Egy feledt gondolat emberek ajkán…
Csak az vagyok, amit itt bent találtál!
Naiv a világ, félénk a lélek,
Bátor az ember, de sokszor téved.
Ma még talán meghátrálok,
De holnap, ígérem, rád találok!
Mit várnak tőlem, sohasem tudom,
De holnap, talán, megtalálom.
Itt van a szó a lelkem alatt,
Csak percet még és elhagyja ajkamat… |
