Az elmúlt évszázadok során határozottan felbátorodtak az északi népek, s merészkednek egyre távolabb hódításaik során. Szerencsére a 'fegyverek' is változtak, s nem hogy félnénk tőlük, hanem határozottan várjuk, mikor portyáznak újra felénk! December 6-án érte el hazánkat a Dead Tyrants Tour. Míg a gyermekek a mikulást várták, addig a pagan/folk/viking/black metal rajongóinak kedveskedett egyéb északi kedvencekkel a Club202. Nos, egy érdekes, meglepetéssel teli estém lett a vége, de cseppet sem bánom, hogy szabadnapra kellett intézem, hogy eljussak eme ’pogány-szeánszra’!

Frappáns ötlet volt mikulás érkezéséhez olyan eseményt időzíteni, melyen északi, főképp finn zenekarok szerepelnek. Másrészt külön értékelhető, hogy a stílusbeli egyeztetést is sikerült megoldani, s valóban egy adott vonalra építve állt össze a koncepció, melyben szerepet játszott a metal, a pogány és viking világ, ill. a skandináv területek hagyományaira is épülő zene. Ritka jó összeállításnak ígérkezett, két kedvenc egy este már önmagában is ritka eset. Nem véletlen vártam felfokozott állapotban a rendezvényt, rég volt szerencsém mindkét fő zenekarhoz. Az pedig külön meglepetésre szolgált, hogy az esemény előtti héten már vadászni kellett az elővételes jegyet!

Az estét felvezető Crimfall az újdonság erejével kecsegtetett. Viking-kultuszra hajazó megjelenés, jól bevált színpadi mozzanatok, ezek után aggódtam, vajon mennyire lesz klisével tele műsoruk? Újdonság ide vagy oda, a kezdés gyengének bizonyult, afféle „megélhetési metal” s ezt fájlaltam egy darabig, hiszen az előkészületek során látott youtube-videok is meggyőzőbbek voltak. A kiállás, a zene nem volt több a bevált sablonoknál, a végére kezdtek igazán bemelegedni. Ahogy előkerültek az igazán északi dallamok, az összetettebb zenei betétek, úgy kerekedett az előadás, s alakult értékelhető produkcióvá. Már az elején kifejezetten értékelte m a női-férfi vokál felelgetős megoldását, de az indításhoz ez sem volt elég meggyőző. Ahogy a Moonsorrow-ból beugró Ville vendégszereplésével előadott dal sem hozott semmi extrát. Valószínűleg nagyobb érdeklődésre számítottak, nem számolva azzal, hogy nevük nem tartozik a nálunk ismert és kedvelt zenekarok közé. Ellenben a koncert során az utolsó percekhez közeledve vették elő sorra a meggyőző tételeket, némi bíztatás kellett csak nekik is, vagy bemelegedtek, minden esetre az utolsó pár dal már sokkal inkább meggyőzően hatott, olyannyira hogy jobban odavonzza tekintetem a színpad felé. Hamarabb kellett volna ezt elérjék.

Régóta vártuk a feröer-szigeteki TÝR érkezését, hiszen utoljára 2008-ban tették tiszteletüket, s új nagylemezükkel is igen csak megvárattak bennünket. Most viszont érkeztek, s jutott belőlük nem is kevés. Számítottam az új lemez dalaira, de arra nem, hogy mellé egy elég korrekt összetételű dalcsokorral örvendeztetik meg a nagyérdeműt. Így szerepelt a listán az egyik legrégebbi sláger, a Hail to the hammer, több dal az előző nagylemezről, így pl. a By the light of the northern star, a Hold the heathen hammer high, By the sword in my hand, Northern gate. Az új album felvételeinek pedig legalább fele, többek közt a klasszikus Tyr-hangzású Shadow of The Swastika, az idei nagylemez nyitó tétele, a Flames of the free, a líraibb s fülbemászó Evening star, a slágergyanús Take Your TÝRant, s ha nem tévedtem, akkor a Hall of Freedom is sorra került. Illetve még pár nóta, melyet már jegyezni nem tudtam. A begyűjtött infok alapján a zenekarok hoztak magukkal hangosítót, mely jelen esetben szinte feleslegesnek bizonyult. Már az első dalnál is érdekes volt a hangzás, a végér pedig nem volt egyéb, mint kása, mintha bedugult füllel hallgattam volna a zenét. Bele is fájdult a fejem.

Kifejezetten idegesítő, ha az ember a kedvenc dalait is alig ismeri fel- vagy épp tudja mit kellene hallania és az egész más. Pedig a zenekar sokkal jobban játszott, mint 3évvel ezelőtt a Dieselben, vélhetően maguk is élvezték a bulit-de lehet befelé jobban is szólt. Bár Jeri és a hajkoronájától megvált Terji elég visszafogottan viselkedett, addig a már kevésbé pocakos Gunnar engedte szabadjára magát, látszott rajta az öröm, az átélés, végig vidáman énekelgetett, a színpad legaktívabb zenésze címet is kiérdemelte volna. Kári az egyedüli, akiről nem tudom mit mondjak, hiszen végig a dobok takarásában leledzett :) S hogy mit hiányoltam? Ami lehet, csak lemezen hallható csemege marad, az a két feldolgozás, melyet idén tettek korongra, Ronnie James Dio munkásságából szemezve, avagy az ő emlékére, tiszteletteljesen (Black Sabbath: I, Rainbow:Stargazers). Végeztek, megköszönték, levonultak- egy visszatapsolást azért megérdemeltek volna. Vagy legalább annak próbáját.

Érdekes műsorral készült a Moonsorrow is, viszont ember legyen a talpán, aki képes lenne az ő setlistjüket jegyezni, avagy minden egyes dal címét fejben tartani. Igen, igazán finn, a nyelvezettel semmi bajom, csak ilyenkor okoz problémákat :) A zenekar előzetes kijelentése szerint olyan dalok is palettára kerültek, melyeket koncerten eddig nem nagyon adtak elő. Ezzel kapcsolatban nehezen tudom megmondani, mennyire teljesült, hiszen eddig egyetlen alkalommal, utoljára bő két éve láttam/hallottam őket. (Ha az online forrásoknak hihetek, akkor pedig a következőket adták elő: Tähdetön, Sankarihauta, Raunioilla, Köyliönjärven Jäällä (Pakanavedet II), Jotunheim, Sankaritarina, Kuolleiden Maa). Mégis csak a pagan metal egyik legjobb bandája, mely rendszerint képes különböző s értékelhető anyagot kiadni. Ezúttal pedig élőben is jót produkált, bár a hangosítás még itt sem törekedett a tökéletességre, az előző kásánál legalább 1-2 fokkal jobbnak bizonyult.

Gyakran vontatott dallamaik, mély hangolású gitártémáik egész el tudják varázsolni az embert, akár a lemezt hallom, akár a koncertet igyekszem magamban felidézni, hasonlót élek át. Tipikusan nem az a melódia, melyre a színpad előtt ugrálni és csápolni támad kedvem, egyszerűen csak hagyom szabadon áramlani hallószerveimbe. Még ha témaviláguk valójában nem is ily vidám, a zene magával ragadó tud lenni. S nem az a bugyuta, avagy éljek finomabb kifejezéssel: technikátlan, sablonos kategória, megannyi ötlet rejlik zenéjükben, csak érdemes picit odafigyelni. Akár legutóbbi kiadványuk, a ’ Varjoina kuljemme kuolleiden maassa’ címen megjelent nagylemez, mely a korábbiakhoz hasonlóan tartalmaz érdekes dalokat, s mégis az egész együtt adja ki igazán önmagát. Míg a mikulás piros kabátban járt, a srácok véresre festve jelentek meg, s igyekeztek kielégíteni zenei igényünk, sikeresen. Sajnos semmi sem örök, így ők se maradhattak végtelenségig, de reméljük, hamarosan visszatérnek, ahogy tették ezt már párszor 2004 óta.

Már csak egy dolgot nem értek, a díszlettel kapcsolatban, mit is keresett egy ló és egy szamár figura a hangfalak tetején- főleg, hogy igazából egyszerű gyerekjátékokról van szó. Az biztos, hogy a TÝR szereplése alatt valaki jól eljátszott a pacival, folyamatosan imitálva, mintha az is a bulira tombolna. Nos, a felnőttekben is ott rejlik még a gyermek, avagy még nem veszett ki :)

[Tovább a képekhez...]

http://www.crimfall.com
http://www.tyr.fo
http://moonsorrow.com
http://www.concerto.hu