Mi történik, ha összeáll három, zeneileg különböző, s önmagában is helyt állni képes banda egy közös lemezbemutató-turnézáró, s részben születésnapi koncertre? Talán nem meglepő, ha az eredmény egy teltházas hatalmas buli! Szépsége, hogy a tömeg stílusban és korosztályban is vegyes (bár akad átfedés a rajongótáborok között), s nem akadály, hanem együtt érzik jól magukat egész este. A dátum ismételten április 14., avagy ’bevált’ DE3.14 nap, mely ezúttal még bővebben s még jobban került kivitelezésre. Hiszen az évek tapasztalata mindig hozzátesz valamit. Ez egy banda. Mellette a biztonsági őrökkel kapcsolatos viccekhez kiváló névvel rendelkező Road, valamint az idén huszadik évébe lépő, ergo több generációs zenekar, az Alvin és a Mókusok. Illetve a számomra eddig teljesen ismeretlen, de melegítésre bizalmat kapott Csakazértis zenekar szolgáltatta a talpalávalót a PECSA Music Hall színpadán. Egy olyan estén, melyen láthattuk, átélhettük, hogy a zene lehet határtalan, a PECSA pedig még most is él! Érdekese, vegyes élményekkel teli este, melyre mondhatnánk azt is, a fiúk, a lányok jól összejöttek, hanyagok és jól öltözöttek…

Mocsok sajtóképviselet módjára nem voltam képes időben megérkezni, hiszen szombat lévén első a család (második a Ferencváros?), így a Csakazértis fellépéséről szépen le is maradtam. Kapunyitás 18:00, ehhez képest még fél 8kor is igen sok embert látni a Pecsa környékén csoportokban, vidáman, s a bejáratnál kígyózó sor… vajon mi vár odabenn? Igen szépen telítődött a hely. Akárcsak a számomra első hasonló nagyobb szabású saját koncertjükön (igaz, az november volt és 2007), ott is és itt is jelen volt a Road. A különbség, hogy akkor még az újdonság erejével ragadott meg, majd mire kijött a harmadik korong Aranylemez címen, már kezdtem ráunni, ellenben a népszerűségük annál inkább növekedett. Olyannyira, hogy már miattuk kezdett megtelni a terem, néztem is, hova fognak többen még elférni? Egyáltalán bejut mindenki- figyelembe véve a törvény hozta létszámlimitet? Nos, megvallom, negatív elfogultságom továbbra is él, több okból, de valahol elismerésem számukra. Nagyon is jól tudják, mi a dolguk a színpadon, hogyan győzzék meg a jónépet, s zenészként is megállják a helyüket. Amit leműveltek, az valóban figyelmet érdemlő, s a hangosításnak illetve a technikát kezelő embernek (is) hála, meg is szólalt rendesen. Gyakrabban szeretnék zenekarokat így megszólalni, akár szeretem, akár nem! Nagyon is tudják, miképp kell megfogni a közönséget, zenéjük is ezt sugallja, hiszen könnyen befogadható, nem igényli a nagy ráhangolódást és a nagy gondolkodást, ellenben marha jót lehet rá bulizni (Ha hagyod magad sodródni az árral). Igen, ez valóban marha jól működik. Vagy öregszem, vagy nagyon elfajultam a rétegzenének csúfolt irányzatok felé, de nekem meg ez jön át kevésbé, s mondom azt, ha nektek meg ez kell, hát legyen. Szeressék csak őket, míg megtalálom én is a helyem, de egy pont bántja még szemem: egyik legnagyobb slágerük erősen Bon Jovi-ra emlékeztet, nem is kicsit. Na, melyik is az? Találjátok ki magatok! Lényeg, sokan szeretitek, én meg azt mondom erre, nem kifejezetten az ő hibájuk, elég abból kiindulni, hogy a politikusaink is bizonyítják, nem is Amerika, hanem Magyarország a lehetőségek hazája! :)

A fellépés végén a máris túlmelegedett teremből kiáramló nép felettébb vidám, néhányan túlzottan, s félmeztelen támolyog, nos, az a kategória, melyből párat láthattunk később a biztonságiak által illedelmesen kivezetni a dohányzóban kinevezett ’szárítóra’ :) Mérték ifjak, mérték. Persze, ezt mi is megkaptuk magunk idejében, mostanra pedig higgadtan beszélgetünk és kortyolgatunk, figyelve magunkra, vagy ahogy épp rég látott ismerősöm tette: unokaöccsére felügyelve :)


A depresszió hallatán mindig eszembe jut a pszichológia, és egy olyan állapot, melynek értelmét se látom, s tudom, hogy el lehet kerülni, ha az ember élni akar. Nem természetes. a bánat igen, a depresszió ennek erőltetett, s idővel tudatosság nélküli súlyosabb verziója. Pedig van gyógyír, az egyik legjobb a zene! Talán ezért választották volna Halász Feriék ezt a nevet? Még nem néztem utána, meg sem kérdeztem, de kerítünk erre is alkalmat. Elmúlt 12 évük során viszont megcsinálták a maguk szerencséjét, ha lehet így mondani, hiszen évek óta hazánk egyik legnépszerűbb és másik oldalról sok vitát kiváltó zenekaráról beszélünk. Népszerűek, ha azt vesszük figyelembe, mennyien látogatják koncertjeiket, veszik lemezeiket s hallgatják a dalokat? A számok beszédesek. Mellé pedig mindig akad, aki kritizálja, becsmérli őket. Persze, mindenbe bele lehet kötni. Mert itt ehhez ért mindenki a legjobban.

Igen fiatalon kezdtek bele, s fejlődtek rengeteget zeneileg az évek során, amit el kell ismerni. Rajongótáboruk egyre növekedett- s már a sokadik teltházas koncerttel bizonyítottak. Magam sem tudom számolni, hány alkalommal láttam őket színpadon az elmúlt évek során, de mind a mai napig fintorgás nélkül képes vagyok ott lenni. Bocsánat, egy kitétel, bár ez máshol is jelen van: a visítozva rohangáló kiscsajok engem is baromira zavarnak, főleg ha a fényképezőgép épsége a tét. A Depresszió az a banda, melyet bár lemezről sokkal kevésbé, de élőben szívesen hallgatok, mert úgy szólal meg, ahogy kell, s hoz egy színvonalat, amit elvárok. Ami zavar? Nem csak engem, vagyunk ezzel többen: a régi jó zúzások, egy kicsit kezd a műsorból kimaradni. Kiállnak, profin, s jók a dalok, jó a műsor, nagyon is élvezhető, csak kicsit könnyedebb. Haladni kell a korral, s míg mi rágódunk a régi emlékeken, az egyre nagyobb sikert talán így érik el. Megvallom, a legutóbbi lemezük is valóban vízválasztó. Igényes, kifejlett, minőségi, szó ne érje a ház elejét. Valóban jó. A maga módján. S magam is azon rétegbe tartozom, aki jobban szerette azt, mi korábban volt, a hangulata miatt talán? Nem ítélném el őket, a minőség magáért beszél, de más az összkép. Profi, minden a helyén, de picit mellőzi azt, amiből kezdődött s lett közkedvelt. Nos, ha afféle komoly zúzásra vágyunk, akkor nézzünk el valami olyanra (pl. Arch Enemy, Slayer, stb). Bár itt a közönség is részese a problémának, hiszen látszólag felhígult, mint sok helyen. Nem is lenne ezzel baj, itt is volt mindenféle, fiatalabb, idősebb, megjelenésben is több stílus vegyült- de legalább megfértek, még ha fikázzák is egymást. Legalábbis szemtől szemben, mert ahhoz nyulak. De sajnálatos látni, hogy van, aki divatból van ott, nem a zene miatt. Szerencsére (???) nem éljük át azt, mint pl. mikor Metallicán az ős-thrashert kinézik az öltözéke miatt. Mert itt az ’új trend’ s elég szánalmas, hogy az alapító-megjelenés számít ma kirívónak. Most komolyan, menjek öltönyben metal-koncertre vagy mi?

Szerencsére kaptunk régi és új dalokat bőven, csak az érzés más, mint pl. 5 éve. A színpadról áradó energia viszont megvan, a látvány és hangzás egyre jobb. Fejlődtek, nem is keveset, bár nem panaszkodhatunk az előző pár Pecsa-buli kapcsán sem. Dallistát viszont ne kérjetek, nem folyamatos jegyzetelés céljából mentem, hanem a hangulatért. Amit megkaptam. S ez kellett. Mindeközben egy születésnapi köszöntés Ferinek, ki a napokban tölti a 30-at, majd még sok-sok nóta, szinte azt éreztetve, véget nem ér. Bizony, terjedelmes koncert volt, de minden jubileum, vagy nagy záróbuli már csak ilyen, igyekeznek illően megtisztelni a megjelenteket. Ki tudja, az év során lesz-e hozzájuk szerencsém, de ha nem, akkor így is megkaptam az évi adagom, s nem bánkódom, becsülettel megszolgáltak. A közönséget figyelve pedig azt észleltem, ők még inkább élvezték, s ki tudja, némelyikük tényleg annyira élvezte, vagy az csak izzadtságfolt volt?

Majd a színpadon Nyíregyháza talán legnagyobb exportja viszi tovább a műsort, akik a stílus tekintetében ritka módon fejlődést mutattak nagyjából húsz évre visszatekintő történetük során. Közben a folyosón riszálja magát egy csámpás szőke kurva, vagy ez már a dal része volt, mely fülemben gyakran visszacseng? Nos, azóta se tudtam meg, Jézusnak volt-e szakálla, de talán Pont jókor voltam jó helyen, s meg sem fordult fejemben, lett volna Happy End, Mikor a földön véget ért az élet? 21 múltam, mikor zenéjüket először hallottam, s nem lettem ősrajongó, s mondhatnám, Öreg vagyok én már ehhez, Sok mindent láttam, de nem szenvedek Kisebbségi komplexusban, ha bevallom, bizony néhány szerzeményük magam is kedvelem. Főleg a tartalma miatt. Koncertjüket elviselni számomra nem Rémálom, sőt, mikor magam is oly szitkokat eresztek ki számon, mint pl. a Kurva élet, azon kapom magam, anyám talán nem Büszke lenne rám, de legalább jól érzem magam. Bár Minden a pénzről szól és Mossák az agyad, szomoríthat egy Elbaszott szerelem, s az Istenek szemével egyikünk sem lesz Nagymenő, ha úgy érezted, ahogy én, akkor Pont olyan vagy mint én? Egy a lényeg, A hangulat, s mit nyújtottak, Most is ugyanolyan jó, mint amire vártunk.

[Tovább a képtárhoz...]

http://depressziomusic.hu
http://www.alvinrecords.com
http://www.road.hu