Történt egyszer, még 2007-ben, mikor egyik pesti underground helyen ki tudja miért, épp Mókás ’kollégával’ töltöttük magunkba a sört, mikor egyszer csak így szólt: ’Szapy, izé, gyere, a Dharma következik. Ezt a bandát nézzük meg, ez tetszeni fog, jó benne az énekescsaj. Meg hastáncol is. Tetszeni fog’. Tény és való, a megjelenés csak emelte a szintet, de annyira még észnél voltam, hogy figyeljem a zenét is. Ennek eredményeképp megszámolni sem tudom azóta hányszor volt szerencsém látni őket, mondhatni önkéntelenül is mentem, ha erre lehetőség adódott. S jött 2009, mikorra elkészültek és piacra dobták első nagylemezük. Egyértelmű hogy kaptam egy példányt, s beletelt egy hónapba is mire írom e sorokat. (Szakértői véleményt persze senki ne várjon, ez csak egy szubjektív iromány )Igen, lusta vagyok, elméláztam, rengetegszer végighallgattam, de akárhányszor belekezdtem, felhangzottak a számomra jól ismert dallamok, elkalandoztak a gondolataim, nem a mindennapos problémák aggasztottak és kizökkentett kicsit ebből a szürke és rohanó világból. Original wanted fake it is…..

11 dal található a korongon, de nehéz lenne közülünk olyat választani, ami nem tetszene, vagy unalmasnak nevezhetném. Ez így egy komplett egész, s csak örülnék, ha több ilyenhez juthatnék. Persze, olyan nincs hogy tökéletes. Inkább jó és nagyon jó lemezek, ha épp pozitívan értékelésről van szó. Zeneileg érdekes jelenséget képviselnek hazánkban, de szükséges a változatosság miatt, s színesebbé teszi a hazai palettát is, annyi szent. Említettem imént a ’kollega’ szavait, az énekesről (név szerint Nicia), aki az esetek többségében hastáncos öltözékben jelenik meg a színpadon. Nem véletlen ez sem, igaz, csak samplerről, de felfedezni keleti hatásokat a zenéjükben. Nem kizárólag erre alapoznak, csak egyik vonulat. Ezen túllépve igazán energikus dalokkal rukkoltak elő, egyik különös ismertetőjel az átlagosnál jobban kiemelt basszgitár, ami megadja az egész ízét. Ami pedig megosztja a népet, az énekhang. Nem, nem a minőségre gondolok itt, hanem maga a hang, ugyanis már az elején feltűnt nekem, hogy ez nagyon emlékeztet valakire, az a valaki pedig Dolores O’Riordan (lásd: Cranberries). Utóbbi ír lányzó, s jellegzetes hanggal rendelkezik, ahogy az ír énekesnők általában, hullámzik, képes érdekesen magas kicsapásokba hajlani, semmiképp sem egyenletes. Viszont ettől vagy a falnak mész s nem bírod elviselni, vagy kifejezetten szereted. S Niciánál ugyanezt tapasztalni, véleményem szerint egyáltalán nem hátrányos, illik is a koncepcióba, de hallottam már vissza olyat is, hogy a zene jó lenne, de ezt az éneket nem bírja elviselni. Sorry, ez ilyen, vagy tetszik, vagy nem. A füledre bízva. Engem meggyőzött. Ha ide valami problémát említeni kellene, akkor egyet azért tudok, de korrigálható: helyenként az angol kiejtésen kellene még finomítani és pöpec lesz. De az a korrigálás tényleg jó lenne, főleg a lassabb dallamoknál.

Egészét tekintve pedig teljesen korrekt anyagról beszélhetünk, jól komponált dallamok, ötletes, változatos, nem ugyanazt kapjuk minden dalban, élvezhető az első percétől az utolsóig. Nem bonyolult a felállás: egy dob, egy gitár, egy baszgitár és egy énekes. A billentyűs témák, effectek pedig samplerről (koncerten legalábbis), viszont ezzel együtt válik teljessé az alkotás. Erőteljes riffek kíséretében sok vokált kapunk, relatív könnyen érthető szöveggel, mely még inkább azt sugallja, meganyi emberi érzés áll e dalok mögött, s ha valaki pl. zenében írja ki bánatát és lelki sérelmeit, akkor ide jutott bőven, rengeteg fájdalom rejtőzhet mögötte. Legalábbis nagyon kifejező (lásd többek közt: Icon és a For Men). Amennyire mesevilágnak is tűnhetne első hallásra, annyira valós dolgokról, érzelmekről és témákról szól szövegvilágában, zeneileg pedig ezt ellensúlyozandó erős hangzással lendít egyet a másik irányba (mondhatni talpra ember, ne búsuljál!). Érdekes. Élőben pedig még inkább javasolt hallani. Ami pedig leginkább megfogott, a Desire me. Kifejezetten dallamra épülő, szinte fülbemászó, és a korong talán legkönnyebben emészthető darabja címet is elnyerheti könnyed hangzásával. Persze a nagy kedvencek közé megy még az Icon, melynek első sorai elragadnak (I escaped to coma, where it’s beautiful, where I can reach you….). Mellé hadd szóljon még a Fear living in a dream és a Closest to, és már észre sem veszem a külvilágot. Persze ha a tracklist szerinti sorrendet betartjuk sincs gond, bár nem szükségszerűen kötelező. S miután nagyjából ötször ment végig az összes dal, ideje lenne valami másra váltanom,jóból is megárt a sok :) Ha ezt a színvonalat tudják tartani, akkor a következő kiadvány sem okozhat csalódást, már ha lesz még lemezpiac meg ennek értelme. Szívem szerint pártolom a bandát, engem meggyőztek, a lemez egyik kedvencemmé vált, remélhetőleg legalább hazai szinten lehet még fokozni. Egyedi és igényes színfoltot képviselnek, melynek helye van a hazai zenei életben.