"Sosem voltam hajlandó úgy tekinteni az Újév ünnepére, mintha valami kibaszott nagy megújulást, valami testi-lelki átlényegülést, újrakezdést ünnepelnék. Tulajdonképpen nem is ünneplem, csak elszórakoztatom magam, és néhány éve ezt úgy teszem, hogy az éjfélt is leszarom nagy ívben. Idén is így történt ez, és ha nem jelenteném be azt, amit most fogok, 2014 egyszerűen csak annyit jelentene számomra, hogy amíg meg nem szokom, oda kell figyelnem, hogy a “201″ után 3-as helyett 4-est írjak. Csakhogy, itt van ez a bejelentés: 2014-ben a Dr. Melancholia befejezi működését, ha úgy tetszik, feloszlik. Akit érdekelnek a miértek, a hogyanok, olvassa el a teljes bejegyzést, és megtudhatja." - Vikki Ricci

2013-ban évek után először újra naplót kezdtem írni. Rendkívül sötét év volt számomra, még ha ennek nem is adtam jelét a külvilág felé. A hozzám közel állók tudták, hogy nem vagyok a topon, pláne a zenésztársaim, akik szintén megjárták a maguk poklát.
Szóval 2013 első felében, még nagyon keserű szájízzel, életemben először írtam le a naplómba a következő gondolatot: “Szomorú dolog ezt leírnom, de alkalmanként előfordul, hogy elmerengek egy alternatív jövőn, amelyben a Dr. Melancholia nem létezik.”
Mondtam mindezt úgy, hogy magát a zenekart egyre jobbnak éreztem – jogosan. Az akkori elkeseredés oka a kilátástalanság volt, amelyet a bennünket körülvevő és megfojtó érdektelenség, valamint az ebből adódó, a zenekaron belüli általános szar hangulat, életuntság szült, és amely el is vezetett akkor odáig, hogy Rob Jonas határozatlan időre (végül fél év lett belőle) lelépett Németországba melózni. A vég kezdete volt ez - hogy stílusosan visszautaljak a banda legelső, 2008-as hangzóanyagára.

A tavalyi év azzal kezdődött, hogy megvettem a zenekar ex-billentyűsének MIDI controllerét, amellyel szinte azonnal kísérletezni kezdtem. Született pár szóló dal, amit aztán félbehagytam, és lassanként az is kikristályosodott, hogy az “Inquisition Playhouse” utáni Dr. Melancholia is kísérletezőbb lesz. Kurvára ki akartam már adni az “Inquisition Playhouse”-t, amin bődületesen hosszú ideig, 4 éve kotlottam, azt akartam, hogy ez a teher lekerüljön a vállamról, és a zenekar végre utolérje saját magát, dolgozhasson a jövőjén. Tavasz végére el is dőlt, hogy Rob nyáron hazajön, és egyre biztosabbnak látszott, hogy legalábbis egyhamar nem megy vissza. Így lett. Augusztusban egyesült a csapat, és megkezdődött a nagy tervezgetés. A gond az volt, hogy ennyiben is maradt, és idővel tudatára ébredtem, hogy bármennyire is szeretném, hogy ez idegesítsen, mégsem érzem magam különösebben szarul miatta. Egyvalami idegesített csupán: az, hogy kurvára nem történik semmi sem, és hogy a nagy semmiben üldögélve már személyes konfliktusok is kialakultak a bandán belül.

A célom továbbra is ugyanaz volt: kísérletezni, kinőni a saját kereteimet, sokkal szabadabban alkotni valami nagyobbat, valami komplexebbet. Megannyi megválaszolatlan, és megválaszolni nem mert kérdés, rengeteg tépelődés után végül rájöttem, hogy ez a nagyobb, komplexebb project nem lehet a Dr. Melancholia. Kurvára pontot teszek a végére, és tiszta lappal belekezdek valami egészen újba.

Nagyjából 2 hónapja született meg bennem a döntés, amit közöltem a zenésztársaimmal. Cidernek már elsőre tetszett az elképzelés, Dannek és Robnak időbe telt megemészteni. Egyelőre úgy fest a helyzet, hogy az alap felállás nem változik, de többet nem szeretnék elárulni az új bandáról egészen addig, amíg le nem tisztul minden. Ami biztos, hogy úgy tekintek rá, mint a felnőtt projectemre, de az is biztos, hogy ez a felnőttség nem megalkuvást, sznobizmust, és főképp nem megfelelni vágyást fog jelenteni. Reprezentálni fogja az intelligensebb, érettebb, és hatékonyabb ellenállást a kamaszos lázadással szemben, az éles lőfegyvert a vízipisztollyal szemben. Azt a mentalitást, amelyet a Dr. Melancholia név árnyékában úgy éreztem, hogy képtelen vagyok átadni. A Dr. Melancholia az elmúlt két év során felnőtt a feladathoz, de megmásíthatatlanul rabja lett tinédzserkori önmagának, kapott egy olyan billogot, amellyel együtt csak nagyon kevesen voltak hajlandóak komolyan venni. Ami őket illeti, köszönjük nekik a bizalmat, a nyitottságot, azt, hogy hajlandóak voltak ténylegesen megismerkedni a zenekarral, és jelen állapota szerint értékelni. Az ő számukra talán csalódást jelent ennek a történetnek a vége, de ha eljön az idő, amikor mindenki számára láthatóvá válik, hová vezet ezután az utunk, biztos vagyok benne, hogy meg fogják érteni a döntésemet.

Mindenki, akinek valaha jelentett bármit is ez a banda, aki úgy érzi, szeretne tőle elbúcsúzni, tavasszal megteheti. Még nem tiszta, hogy pontosan mikor, de Budapesten – nagy valószínűséggel a Kék Yukban – tartunk egy búcsúkoncertet, amit jó előre meg fogunk hirdetni, hogy minden érdeklődő felkészülhessen rá. Aki eljön, hagyja otthon a gyászos hangulatot, és csináljunk egy olyan estét, ami kibaszott elmebetegekhez méltó!

Nos, én sem voltam hajlandó gyászbeszédet írni, csupán tényszerűen ismertetni a történteket. Bár a Dr. Melancholia immár 8 és fél éve az életemet jelentette, mégsem gyászt érzek most, sokkal inkább várakozást, lelkesedést egy új élet kezdetére. Ez a történet leírta azt a kört, amire hivatott volt: útjára indult “A vég kezdete” című demóval, az “Inquisition Playhouse” pedig a kezdet végét jelenti. Mert számunkra ez még csak a kezdet volt. Hamarosan hallotok rólunk!

- Vikki Ricci -

forrás: http://drmelancholia.wordpress.com/2014/01/02/dr-melancholia-2005-2014/

https://www.facebook.com/drmelancholia
Itt érhető el a csapat nagylemeze:
https://drmelancholia.bandcamp.com/album/inquisition-playhouse