Az A38 hajón került megrendezésre az idei év legújabb progresszív szeánsza, a Fates Warning koncert. A Dream Theater és az Opeth után most a jövőre harminc éves amerikai legenda örvendeztette meg a magyar publikumot, egy bő másfél órás varázslattal. Noha a zenekar a stílus teremtői közé tartozik, soha nem ért el sikereket olyan széles körben, mint a kortárs Queensryche, vagy Dream Theater.

Nyolc óra előtt pár perccel lépett színpadra, a magyar Dreyelands zenekar, akik stílusilag szintén a művészi rockzenei palettát erősítik. Régóta szerettem volna már őket megnézni, de sajnos valami mindig közbe jött, így hát egész idáig várnom kellett rájuk. Hála a Fates Warningnak, most lehetőségem volt megtekinteni őket, illetve nekik is alkalmuk adódott egy ilyen legendás zenekar előtt fellépni. Jóslataim a zenekarral kapcsolatban beváltak, tökéletesen megállták a helyüket. Zeneileg maximum annyi kivetni valót találtam, hogy a szintetizátor néha túl volt hangosítva és elnyomta a társak hangszereinek hangerejét. Nikola Miljic énekhangjára viszont egyáltalán nem lehetett panasza a nagyérdeműnek. Az alig félórás, zeneileg még is tömör és teljes koncert kellőképpen ráhangolta a közönséget a Fates Warningra. Aki szereti a progresszív zenét, de még nem ismerné hazánk egyik büszkeségét a Dreyelands-t, az gyorsan szerezzen be tőlük anyagot, és hallgassa meg. Garantálom, hogy egy jó darabig nem fogja tudni kiszedni a lemezüket a lejátszóból.

Félórás átszerelést követően, pontban kilenckor elfoglalta a világot jelentő deszkákat a Fates Warning. Az addigra szinte teljesen megtelt A38 közönsége hatalmas hangorkánnal köszöntötte kedvenceit, akik a One-nal belecsaptak a bő másfél órás koncertbe. Szerencsére a kezdeti hangosítási nehézségek eltűntek, és kiváló hangzásban hallgathattuk a nagyobbnál nagyobb slágereket. Nem csak a zenéjükkel, de a közönséghez való hozzáállásukkal is lenyűgöztek engem. Joey Vera basszer állandó mosolygása, Ray Alder énekes kedves szavai, egy nagyon szimpatikus zenekarként tünteti fel őket. A nézőtéren egyre fokozódó hangulat a buli végére igazi népünnepéllyé változtatta az A38 koncerttermét. A tinédzserektől kezdve, a munkából érkező családapákon át a nyugdíjasokig mindenki megtalálható volt, ezzel is érzékeltetve, hogy a Fates Warning nem egy egynyári zenekar, és több generáció megmozgatására képesek. A Life In Still Water, Heal Me, Point of View, Monument, no meg persze az örök klasszikus Eye to Eye dallami már extázis hangulatot idéztek elő. Csápoló kezek, repülő hajzuhatagok, és ugráló emberek látványa jellemezte a nézőteret. Külön öröm volt számomra, hogy régebben a hangjára sok panaszt kapott Ray Alder most hiba nélkül hozta le a koncertet, húsz évvel ezelőtti önmagát megidézve. Akinek pedig a zene nem lett volna elég, az kapott még egy kis szólópárbajt (nem is egyszer) Jim Matheos, és Frank Aresti gitárosoktól.

Sokkolóan jó koncert volt, mely minden jelenlevő emlékezetében még hosszú-hosszú ideig élni fog. Remélem mihamarabb viszontlátjuk őket, akár klubkoncerten, akár valamilyen fesztiválon.

dallista:
One
Life in Still Water
A Pleasant Shade of Gray, Part III
Outside Looking in
Down to the Wire
Heal Me
Still Remains
Another Perfect Day
The Ivory Gate of Dreams: IV. Quietus
A Pleasant Shade of Gray, Part XI
The Eleventh Hour
Point of View
Through Different Eyes
Monument
ráadás
At Fate's Hands
Eye to Eye

http://www.fateswarning.com