Eljött végre a nap, mikor a Niburta lemezbemutató turnéja a fővárosba ért, méghozzá egy igen szép összeállítású esemény keretében. A Kék Yukban gyűlt össze öt hazai és egy külföldi banda, a rendezvény neve: Folk Metal Underground Extravaganza. Bár elszaporodtak a stílus képviselői, azért nyugodtan állapíthatjuk meg, jó csapatokkal bővült az irányzat, s lehetőség szerint ízlésesen válogatott a szervezés. Így került a palettára a debütáló nagylemezén dolgozó Isatha, Pécsről érkezett a fellépők közt számításaim szerint rangidős Virrasztók, új tagokkal kiegészülve tartotta az Ad Victoriam c. EP-bemutatóját az Elanor, Tükörterméből kiszabadulva ugrott be zenélni az Ankh, először járt s mutatkozott be a magyar közönség előtt a török oriental-melodeath Gürz, s természetesen a nemrégiben megjelent Scream From The East egyre népszerűbb dalaiból is felcsendült pár a Niburta jóvoltából.

Az estét nyitó Isatha javában dolgozok bemutatkozó nagylemezén, de ismereteim elég hiányosak, így csak sejtem, hogy az arra felkerülő dalokból készültek egy csokorral. Mondhatni, nem is sok információt lelni róluk, azon túl, hogy témaviláguknak a letűnt korok meséit tűzték ki, ezeket adják tovább korunk emberének, őseink dallamvilágán át. A hörgőmester ismerősnek tűnik, nem véletlen, még ha Rajna Péter néven nem is ugrana be elsőre többeknek, a Baskíria zenekar talán annál hamarabb. Mellette gondoskodik a dallamosabb, tiszta (női) énekről Dauda Judit. Mindez rendben, Gerényi Dóra fuvolával teszi színesebbé a zenét, mely eleinte kissé humpa-lumpa, majd kissé bekeményít a banda. Húzós riffek és népi es dallamok keveredése, elég kiszámítható, mégis kellemes összhatásban, korrekt módon. A hangzás is jobb, mint amire számítottam, bár hagy kívánnivalót maga után még így is. Az eleinte alig hallható hegedű is csak megszólal kifelé is az idő haladtával, hallhatjuk, nem csak díszként szolgál. Összességében elégedettségem fejezhetem ki, legalábbis ami a banda produkcióját illeti.
https://www.facebook.com/isatha

Az Elanor alapjai 2009-re tehetőek, majd az idei év hozott nagy változást, mikor is a két megmaradt alapító tag a tagcserék sorát átvészelve sikeresen gyűjtött maga köré zenésztársakat. A fő koncepció ezúttal a nemrégiben megjelent Ad Victoriam címet viselő EP népszerűsítése volt – a kiírás szerint. Amennyire epic/folk metalként jelölték meg a stílusukat, annyira illeszkedik is hozzá, bár némi pagan beütést is felfedezni véltem az elején. A koncertet szűkebb felállásban kezdték, s mivel az előtörténettel tisztában nem voltam, így néztem is furán, most akkor milyen banda is játszik? Mivel ekkor még a közönséggel való kommunikációban nem jeleskedtek, tovább nehezítve a dolgot, igyekeztem magára a zenére összpontosítani. Az viszont nagyon is rendben volt, miközben érezni az északi és nyugati bandák hatásait. A koncert az új ordibátor, avagy Verebélyi László színre lépésével vett újabb lendületet, ezt fokozták rövidesen egy másik új szereplővel. Ő pedig Deák Ramóna, ki a megjelenést kifejezetten erősíti, s kellemes hangja is füleknek kedvező. Úgy vélem, még némi gyakorlás elfér, akárhogy is igyekszem pozitívan értékelni az összképet,, az itt hallottak alapján kell még kicsit csiszolni a dolgon. Egyben biztosak lehetünk, az így kialakult csapat még okozhat nagy meglepetéseket!
https://www.facebook.com/elanortheband

Harmadikként lépett fel a szintén új reménységet képviselő Ankh, elhozva a Tükörterem névre keresztelt EP és egyéb dalaik összeállítását. Elsőként örömmel töltött el, hogy a legutóbbi, Club202-es fellépéshez képest valamivel több hallatszódott belőlük, bár még mindig volt mit csiszolni a hangzáson. Nos, a hangosítás már csak ilyen, állandóan visszatérő probléma. Nekünk is, nekik is. A fellépést indító Tükörterem a kelleténél gyorsabbra sikeredett, s mivel nem igazán hallották egymást, nem is csoda, ha többször eltért Csanády Dániel hörgősebb és Tamási Ágnes Anna tisztább éneke. Kár e nótáért. A hangszereket legalább kihallani mellé, nem utolsó sorban a fuvolát is! Folytatásban az eddigiek alapján talán leginkább folk-témájukat vették elő, hangzása vegyesebb, több női ének kapott helyet. E dalt elvárom a jövőben is, jó lesz! Észlelni rajtuk a fejlődést, még ha apránként is, de figyelnek az építő jellegű kritikára, s ezt mindenképp értékelem. Jobban kommunikálnak a közönséggel, érezhetően jobban adtak a kiállásra és a megszólalásra. Utóbbinak persze kissé keresztbe tett a technika ördöge, de már megszokhattuk volna. Ellenben miért kellene belenyugodni? Húzósabb dalokkal készültek e napra, nem hagyták leülni a hangulatot. Mindezt egy kis vendégszereplős produkcióval fejelték meg, egy dal erejéig Busó is megjelent a színpadon. Bár a szöveg elég új volt számára, s nehezen illeszkedett, tette így néhol viccessé a dolgot, majd erősebbé, mikor ráérzett s csatlakozni tudott. Majd kiderült a koncert végére, kedvenc metállatuk a vombat. Erről bővebben talán mesélnek még a későbbiekben.
https://www.facebook.com/AnkhTata

Egyenesen az Anatóliai fennsíkról repült hozzánk a Gürz, s tette még színesebbeé az eleve változatos programot. Miközben feléjük a death metal virágzik, ők maguk az újítás mellett szavaztak, s elegyítették e vonalat környezetük népzenei elemeivel. Előre készülni nem nagyon lehetett, hiszen mindössze egy, online is elérhető 4dalt tartalmazó EP állt rendelkezésemre, illetve egy igen rövid előzetes a készülő nagylemezhez. Így első körben a durvább hangvételű dalokból hallhattam párat, majd élőben jó néhány másikat. S miképp hatott? Nos, nem csak az újdonság ereje vitte pozitív irányba a mutatót, hanem a produkció maga. Erőteljes, nyugati szinten is helytálló death metal, húzós riffek, feszes tempó, vegyítve a közel-keleti vonásokkal. Helyenként persze érezni (főképp) az Ensiferum hatását, de az összképet tekintve bizony sajátos a zenéjük, keleti csemege. Olyan zenei elemekkel építkeznek, melyek alapjáraton talán annyira nem idegenek számunkra sem, viszont errefelé nem is terjedt el nagyon. Nekik viszont mondhatni, a vérükben van, s jól építik be muzsikájukba, miközben képesek lennének apró darabokra szedni a termet, ahogy újra és újra rázendítenek. Profi mód szerepelnek, érezhetően nagyon egyben a csapat, szüntelen energiával. Vad és megnyugvást nem ismerő. A török buzogány a Kék Yukba csapódott, durván, s okozott többeknek nagy meglepetést, jómagam is beleértve
https://www.facebook.com/gurzofficial

Kire is vártak a legtöbben, tudjátok-e? Ha ott voltál, s válaszolni nem tudsz, szégyelld magad! Igaz, kicsit csúszott, de a balkáni szív dobbant a teremben. Nem gondoltam volna, de majdnem levitte a fejem. Jobb lesz óvatosnak lenni! :) Miután a Niburta minden erejét bevetve készült, a Justin Bieber feldolgozást mégsem merte bevállalni, inkább görög vizekre evezett (bízván, hogy ott még menthető a helyzet?). Dance of Satyrs legalább oly lendületesen robbant hallójáratainkba, mint az megszokhatta, ki a nagylemezt már jó néhányszor lejátszójában járatta. Behangolni nem volt egyszerű, s mivel a technika ördöge, mint tudjuk, nem pogány lelkületű, így szívatta ismét őket rendesen. De elég gyakorlott csapatról van szó, így megoldják, néha elképesztően ügyesen! A főkolompos Busó, hörgi-morgi és hangulatfelelős, de nem csak róla szól e műsor, haladjunk szépen tovább. A színpad elején megmutatkozik az általában dobok mögött rejtőző Milán, miközben helyére ugrik vendégeskedni István fia Kristóf Bence, hogy az ősi tánchoz alapritmust megadhassa (Forebear’s dance). Hatalmas e nóta, nagy kedvenccé vált rövid idő alatt. Frenetikus, s nem is szólva arról, micsoda hangulattal bír! Lehet még fokozni? Miért ne? Ha nem tévedek a lemezmegjelenés előtt elsőként publikált nóta volt a megcsalt férfi balladája, azaz a macedón népdal ihlette Mašala. Martina tiszta éneke, Busó hörgése, a becsatlakozó hegedű, a pontos ritmusszekció, valódi hangorgia. Egy ilyen nótát bizony elég kihívás élőben és jól előadni, mégis képesek újra és újra. Talán nem véletlen, hogy a hazai folk-metal szféra egyik legjobb csapatáról van szó, világszerte is egyre inkább felfigyelnek rájuk! A lendület nem hagyott alább, miközben az elfeledett ösvényre (Forgotten Path) léptek, ekkor tűnt fel, új szereplő a színen: Ricsi nincs jelen! Helyette kit látunk/hallunk mégis? Jól figyeltem? Gerényi Dórát (Isatha)! A meglepettségből hamar felocsúdtam, moldvai zenével variálva brutális ébredésre késztetett a banda (Awakening). Ezek után egyértelműen tilos csak így elvonulni, Krisztát meg hiába hívogatjátok, úgysem jön, pedig minden jól sikerült koncerten őt akarja a nép. Helyette ráadást kap az egybegyűlt közönség, hol kezdődött, legyen egyben a vég. Újra dobban a balkáni szív (Balkanic Heart), hiszen úgy szeretjük, miért ne érezhetnénk még egyszer, újra, jelen állás szerint idén hazánkban utoljára.
https://www.facebook.com/niburta

Éjszakába nyúltunk, a programot levezetendő, Pécsről utazott idáig a csapat, hogy együtt virrasszunk velük, miközben az aláfestő muzsikát ők maguk szolgáltatják. Egyértelműen profi, a megjelenés, a hangzás, akárhányszor látom őket, újra és újra, telnek az évek, de csak egyre jobb, mit felmutatnak. Bár néha nehezen befogadhatónak találom, mégis valami varázslatos, ámulatba ejtő produkcióval készülnek. Egy komplett műsor, van eleje, vége, végigvezethető, jól felépített szerkezete. A hangokat csűrik, csavarják, hangszeres és elektronikus elemek keverednek, Scrofa szinte kántál, szépséges női énekkel fűszerezik a muzsikát, e szerepet nemrégiben Angelina Csilla vette át. Ügyesen nyúlnak a dalokhoz, fülbemászó, hol erős, érzésben és hangulatban teljes. Valami oly komplett és profi, mely érthetetlen módon nem kapott még nagyobb teret. Bár ahogy e világban körülnézek, az élők körében a minőség valahogy mostanság tényleg alig talál hallgató füleket… Valaki állva bealudt egy sarokpultra dőlve, elképesztő, ilyet is lehet? A Virrasztók zenél szüntelen, hangosan és ahogy megszokhattuk: sajátos módon, nem egyszer ámulatba ejtően. Haladunk velük az úton, idézünk, látunk, s elkísérünk. Majd csendben, halkan, mind nyugovóra térünk.
https://www.facebook.com/virrasztok


A képek nem saját készítésűek, a zenekarok által közzétett galériákból kölcsönöztem őket!