Majdnem annyi időt igényelt elemeznem a Guilthee második nagylemezét, mint az elsőt. Pontosan azért, mert olyannyira komplex, a megszokottól eltérő, hogy hirtelen nehéz eldönteni, hova soroljam. Ellenben legalább annyira vártam, sőt, az időközben folyamatosan csepegtetett információk alapján jobban, mint az előzőt. Bízva benne, hogy valami olyan ritka csemegéhez jutok, melyet nem találni a sarki közértben. Sokáig gondolkoztam rajta, hogyan lehetne jellemezni munkásságuk, mire rájöttem a legmegfelelőbb, s talán legegyszerűbb kifejezésre. A Guilthee olyan, mint a jó bor. Idővel érik, s hogy igazi zamatát érezd, nem elég belenyalni. Kóstolgatni kell, hagyni kicsit elterjedni, hogy igazán érezd az ízét. Hagyni kell lebomlani a korlátokat, ereszd el magad, füleld. Az előzőhöz hasonlítani szinte felesleges. Nem ugyanazon lovon ülnek, képesek megannyi újat hozzátenni, s valami egészen új élményt nyújtani. Valami olyat, melyről büszkén mondhatom, hogy magam is birtoklom, s még sokszor előveszem, mert ez adja meg azt az érzést, melyre vágyok. Akárcsak az említett bor: az íz, melyet jó újra és újra érezni…

A srácok merészen álltak a dologhoz, nem kevés időt és energiát áldozva az új kiadványra. Hiszen a lemez váza már 2009 ősze és 2010 tavasza közt megvolt, s kezdtek rá építkezni. Egy kerettörténet, újabb elemek bevonása, ötletek kidolgozása. Az eredmény pedig egy valóban változatos és egyedi kiadvány lett. Az introt leszámítva 11 dal, öt, hangsúlyoznám: 5 nyelvre elosztva (magyar, angol, német, latin, szerb- a latinra máris ott a szavak játéka az intro-ban, mint tragoediae, avagy mint tragédia és halál). A felvételekhez kiegészültek két (kifogásolhatatlan!) női vokállal (Betty és Anita), mely a hangzás és hangulat változatosságára elég sok új lehetőséget biztosít. Mellé megannyi hang, főleg saját felvételek, melyek kifejezetten élesen szólnak. Nem kell sok képzelőerő, hogy előttünk legyen a kép, melyet sugallni kíván, mint pl. a könyv lapozása, a fiolák csörrenése, s sorolhatnám még. A pszichedelikus hatást ezúttal nagyon ügyesen kezelték, azt hallani, amit ők szerettek volna hallatni. A téma alapja pedig egy középkori alkimista. Az ő életét hivatott mesélni a lemez. Születésétől a végkifejletig. Mindehhez kapcsolható pár személyes dolog, így pl. a Red-Hand Succubi Theory, melynek (címadó) alapötletét is az egyik vokalista lány kézfején található ritka anyajegy adta.

Elfogultságom kezelendő, hosszasabb elemzést igényelt az anyag, hogy a realitás talaján maradjak. Mivel mindössze két ponton jött némi ellenvélemény: a ’Die vier Junkfrauen’ a számomra zavaró német nyelvezete miatt, melyet a vokál tesz mégis kellemesebbé, illetve a szerb nyelvre íródott Zitije Hermesovo . Bár a nyelvvel semmi bajom, a dal hatása mégis oly erőteljes, hogy nehéz emészteni. Nos, igen, talán e pontokon érezni leginkább a sötét oldal jelenlétét. Hozzá kell tenni, nem sátánista zenekarról beszélünk, attól, hogy a témával foglalkoznak, még nem válnak azzá! Ellenben különösen jó érzékkel dolgozzák ki a témát. Hatásos, az első percétől az utolsóig, s a kerettörténet teszi teljessé a korongot. Értelmet ad neki, a dalok előre, jól megírt sorrendben következnek, végigvezetve a történetet. A Lustration-höz képest könnyedebbnek tűnő, ellenben annál sokkalta összetettebb albumról beszélünk, melyben sokkal inkább érvényesülnek azon hatások, melyet el kívántak érni: a pszichedelikus elemek ötvözése a metal-lal, adott ötletek zenei kifejezése. Elsőre érteni talán nehéz, de ha fogékony rá a kedves hallgató, akkor jó időre elméjébe vésheti a zenekar nevét, hiszen amit nyújtanak, az erősen elrugaszkodik a hétköznapiságtól. Hallgattam több, eltérő szituációban: munkában, nappal és éjjel BKV-n utazva vagy épp otthon ülve, teendőimben elmerülve. Rendszerint más-más hatással van, ellenben minden alkalommal képes valami érzést és gondolatot kiváltani.

S miután túllendültem az első benyomásokon, jött a figyelmesebb szemrevételezés, a dalok elemzése. Mégis miről van szó, mi hogyan szól. Bizony, nagyon pozitív ötlet volt a lányok bevetése, rengeteget módosít a hangzáson, attól független, hogy a Lustration erőteljes vonala is ’kellemes’ hatással bírt agytekervényeimre. Figyelve a szöveget újabb érzéseket szül, a hangzás is merőben más, kiszámíthatatlanul változatos. Ahogy haladunk a kezdettől a vég felé, úgy lehet ráeszmélni, mennyire komlex. Mintha csak egy sötét középkori mese lenne, zenei körítéssel, mely erősíti a hatást. S nem enged el, érdekel, mi jön tovább, ezt hogyan lehet még folytatni? Majd a zárótétel (Útban délnek), ami szintúgy fantáziát megmozgató darab: ha láttál már középkori történetekről filmeket, nem idegen a kép. Ahogy hallod a mesélőt, háttérből a majdnem torz kiabálást, afféle visszhangként. Igen, pontosan az, amit e filmekben is alkalmaztak, afféle félelmetes, rideg érzést kelt, s hatása kifejezetten eredményes. Mellé pár egyéb hang, pl. a kutyaugatás, s minden oly valósághű. Előttem a kép, a házak, a posztóból készült ruhákba bújt koszos emberek, a pulpitus, a csőcselék, a szónok, minden (hm, lehet nem kellett volna statisztálnom hasonló témájú sorozathoz?).

Ha eddig eljutottál, akkor tudhatsz valamit, s felmerül a kérdés, vajon hogyan tetszett a lejátszott hanganyag. Mint hangsúlyoztam, könnyedebb, mint az ezt megelőző, de semmiképp sem egyszerűbb. Ha végighallgattad, oka volt. Talán benned is ott az érzés, a vágy. Valami zeneire. Valami újra. A Guilthee pontosan nem az, amit a tömegtermelés, a közízlés megkíván. Elrugaszkodik a szigorú és szomorú valóságtól, szabadjára ereszt mindent, s ami ebből lecsapódik, alkotja meg azon egyedi élményt, melyet értékelhetünk. Látom én jól, elsőre mindig oly furán hangzik. Igen, furán. Aztán előveszed, újra, meg újra. Csak említsem pl. személyes kedvenceim pl. a Mannan di San Nikola, és a Hübrisz. Érdemes odafigyelni, miről szól, hogyan. Hatásos, magával ragadó, feledhetetlen. Legalábbis ez elég nyilvánvaló, ha két hónap után is ugyanúgy ott zsong a fejedben, s szinte alig várod, hogy újra hallgathasd….. Nem, ez nem sátánizmus, ezt zenének hívják kedves barátom, a kreativitás egyfajta kiteljesedésének. S talán nem lenne oly idegen számodra sem, ha a média nem mosná az agyad minden egyéb, sok esetben minősíthetetlennel….. Tudod mit? nem boncolom többet a témát, átengedem magam a zenének, egyszerűen csak élvezem tovább. Elragadott, nincs mentség, nincs kifogás. Ez végre valami olyan, amitől végre tényleg jól érzem magam, s kizárhatom az élet negatív oldalát. Érzés, még ha hullámzik is: pontosan azt adja, amire vágytam: érzek. Érzem, hogy élek, s feledtet minden egyebet. Kell ennél jobb kikapcsolódás? (Majdnem elfelejtettem: hangerőt feljebb, csak feljebb, csak nyomni. Én hallom, talán senki más. Nem számít. Elérte a célját. Azt a megmagyarázhatatlan Guilthee-hatást.) Egy újabb, ritka zenei darab a polcomon, melyre büszkén tekinthetek: nekem ilyen van. Legalább olyan kincs, mint a begyűjtött pl. a Pink Floyd bakelitek. Bár a Guilthee (még) nem világhírű, de minőségében többre hivatott, mint ami itt adatik….

UI.: A borító külön dicséretet érdemel: aprólékos, figyelmes munka,az eredmény szép lett. A rajta látható kis rovar pedig valódi. Véletlen repült a képbe. De köszönjük neki is, hiszen részvételével ő is hozzájárult az esztétikai érdemhez.

Guilthee: Homunculus Paradoxon
01. Introitus Tragoediae
02. Succubi
03. Red-Hand Succubi Theory
04. Chorion
05. The Finest Experiment
06. Manna di San Nikola
07. Die Vier Junkfrauen
08. Digitale Gaudium
09. Zitije Hermesovo
10. Spire Disaster
11. Hübrisz
12. Útban délnek

Értékelés:
10/10

http://www.guilthee.com