Nagy öröm volt tavaly, hogy egyáltalán hozzánk is ellátogatott a stoner-legenda újjáalakult formációja, az irántuk mutatkozó igényt pedig méltón reprezentálta a teltházas PeCSa. A történet viszont nem ért véget, hiszen egy turnéval nem állt meg a történet, idén folytatódott. S bár némi változást eszközölve (Nick Oliveri helyett Billy Cordell basszgitározik a bandában), más helyen újfent a hazai és környékbeli országokból ide látogató közönség nagy elégedettségére szolgáltak. Egy apró dolgot leszámítva: mintha sosem tudnánk betelni a koncerttel, ha egy órával tovább játszanának, akkor is nagy ujjongás kísérte visszatapsolásban lenne részük. Ahogy ezt megtapasztalhattuk a Barba Negrában élőben, avagy utána a rajongókkal beszélgetve.

Kezdésre már szállingóztak az érdeklődők, a leleményes külföldiek nálunk is hamarabb kiszemelve a közeli boltot már a hely közelében ’melegítettek’ főképp malátaszörpöt szürcsölve. Határozottan gördülékeny bejutás, majd némi várakozás, mire rázendített az Egerből érkező vendégzenekar. Először és egyetlen alkalommal öt éve volt szerencsém a Shapat Terrort látni, hallani a ’megboldogult’ Kultiplexben. Bevallom, akkor cseppet sem fogott meg, ezek után is meglepett, emlékeimhez mérten mennyire ütött jelenlegi produkciójuk. Bátran fogalmazhatok úgy, (hazai) ismereteim alapján talán nem is tudtam volna jobb bemelegítést elképzelni. A fő műsorhoz tisztességesen előkészítették a terepet egy korrekt terjedelmű összeállítással. Majd újfent várakozás, mely alatt egyre inkább telítődött a terem, egyre izgatottabb és türelmetlen közönséggel.

Pár perccel este tíz előtt (egyre hangosodó ovációt követően) vonult fel színpadra a várva várt csapat, s ahogy azt előző évben is tapasztalhattuk, köszöntést, konferálást, illetőleg minden rizsát mellőzve egyből a lényegre törtek, s csendült fel (azaz zúdult ránk iszonyat hangerővel) az ismert slágerek a Hurricane, majd kb. szünetet sem hagyva zendítettek rá egyik nagy kedvencemre is, mely a felvételről is igen dinamikus, ütős dal: One Inch Man. Ritka hatásos indítás, nem kellett különösebben hergelni az egybegyűlteket. Nincs is ezzel probléma, elillan szemünkből a nehéz munkanap okozta fáradtság, legfeljebb a színpad elé gyűlt fotósok munkája nehezedett. Hamar érkezik az eufórikus állapot, ragad magával a zene, cseppet sem értek egyet azzal az általános képpel, hogy ehhez szívni kell. Átérezni, élvezni, az egyébként is illegalitásba sorolt ’termék’ legfeljebb segédeszköz azok számára, akik másképp nem tudnak ellazulni – ahogy ez igaz a ’nincs koncert sör nélkül’ állítást hangoztatókra. Persze a csapat érdekében sem áll rögvest kifullasztani a feltüzelt közönséget, jól összeszedett setlisttel álltak ki. Kicsit lazíthatunk, míg pl. a Gardenia szól. Vagy épp a Supa Scoopa& Mighty Scoop pörgése elnyújtott lezárása során, mikor is az ováció nagy nehezen eltalálta az ütemet…

Nem maradhat ki a sorból a Freedom Run, sem a Green Machine, szüntelenül szó szerint elvarázsolnak bennünket, bár nem épp pogózásra építő muzsika, az egybegyűltek egy része már erőteljesen (s még inkább önfeledten) mozgolódik.Unott vagy csalódott arcot nem látni semerről, talán nem véletlen. Aki ide érkezett, tudta jól, miért jön. Zene ez a javából, kikapcsolja az agyat, feledtet mindent. Észre sem vesszük az idő múlását, hogy már végére ér a setlist. Csak azt észleljük, hogy a muzsika leáll, a csapat levonul. S nézünk bambám, ennyi volt? Ne már! Gyertek vissza! Kell némi bíztatás, hangoskodás, hogy ezt tudtukra adjuk, s visszajöjjenek a srácok némi ráadással. Mely persze hogy nem elég, telhetetlenek vagyunk, de még három nótán át élvezhetjük eme ritka élményt. Az igazat megvallva, egyáltalán nehéz szavakba önteni, bő egy órányi extázis, melyhez nem kellett egyéb, csak jelen lenni és élvezni. Ritka, nem mindennapi, bátran állítom. Bár rengeteg zenét hallgatok, sok koncertet látok és hallok, rendelkezek annyi alappal, hogy így ítélhessem meg. Mind a produkció, mind a hangosítás azt adta, amire szükség volt. Sőt, utóbbi néha igen átütő erővel csapott mellkason, nem sajnálták tőlünk a hangerőt :) E hatást valóban nem gyakran éli át az ember, mikor ennyire kikapcsolja a zene, s még azt is csak utólag érzi, hogy már mindene sajog. A jó zene gyógyír mindenre! Átélhettük, újra, s őszintén remélem, nem utoljára. Köszönettel tartozunk nem csak a bandának, hogy újra jöttek, hanem a helynek, ahol e koncert megvalósulhatott, s még inkább a Negative Art-nak, hogy ismét minőségi műsorral jártak kedvünkben.

[Tovább a képekhez...]

http://www.kyusslives.com
http://www.negativeart.hu