Túl messze mentem, s még épp közel
Vagyok, hogy távozni láss
Megszürkült hétköznapok szürkés, ködös
Lencséin át
Tudom nem ez a legkönnyebb lépés
Mégis másképp mostohább
Mintha sorsunk halott súlyát
Együtt gördítenénk tovább
Az évek telnek, tovább tépnek
Így gyökerek nélkül
Meghajlanék, de félek
Mi vár, ha a szél elül
S az élet, mivé lesz
Ha csak megszokás, mi űz
Mindegy, hogy ég vagy parázslik
Csak izzon, benned a tűz
Hiába kérded, én sem értem
Miért is vágyom máshol lenni
Egy kevés érzés, vágy, melegség
Vonz, mégis kevés
S az álom, mely engem kísért
Bennem él - mindig megtalál
Hogy elmenjek olyan messze,
Ahol senki nem keres már
De mi van, ha nincs több, csak ennyi várt
Ez volt a sorsom, ennyi járt
Hol tudom meg, hogy ez itt a vége
És nem vezet már út felfelé |
