"... egy reggel nehéz álomból arra ébredt,
hogy ágyában óriási, csúf féreggé változott." (Kafka)
- Nézd, mily gyalázat
Ez az átváltozás!
Nincs magyarázat,
Mitől vagyok ma más. -
Őrangyalotok vagyok,
Ezért tudom, hogy ma sem hibázhatok.
Indulnom kéne már,
De szörnyű ellenfél a zár.
Most, hogy újjászülettem,
Csúf testformám célkeresztben.
Pálcát törtök fejem fölött,
Szűk mezsgye a végletek között.
Csápok nőttek szárnyak helyett,
Több milliárd között hol lesz helyem?
Az otthon melege visszavárja
A megmentőt.
Féreg külsőm eltakar.
Emberidegen, mégsem zavar.
Sötét cellám küszöbén
A múlt szelleme utolér.
Páncél nőtt hátamon,
Barázdáin önmagam láthatom.
Mert benne lüktet, benne él:
Vak vívódásom a semmiért.
Akik eddig szerettek,
Belém rúgnak, eltemetnek.
Pálcát törnek fejem fölött,
Szűk mezsgye a végletek között.
Itt lenn már minden idegen,
S talán egyedül én leszek a helyemen,
Mikor a világ zárt sorokban áll.
Ha az álarc egyszer lekerül,
Az emberről úgyis kiderül,
Valójában mi elől menekül. |
