Műhely (Pokol)
Sötét pince méhéből
Elmúlás-szag árad,
Odalent a szenvedés
Épít a kínnak várat.
Sebzett lelkek árulása
Új erőt ad a Műhelynek,
Görcsös testek rándulása
Félelmet hoz az élőknek.
Felkoncolt, rongyos testek,
Vértől tocsogó, ázott belek,
Hangos sikoltás, újabb törés,
Kíméletlen, kegyelemdöfés.
Még tudatánál lévő megkínzott test
Szánalmas, fájó látványt fest,
A lelke még bízik, hogy életben marad,
De a balta lesújt, a fej leszakad…
Ahogy az író mártja tollát a tusba,
Úgy vág be mélyen a fűrész a húsba,
Kínzottal eteti meg saját húsát,
Visszahányja minden maradékát…
Refr.:
Kivéreztetett hullák,
Egy erőtlen kéz,
Sírásba fúló
Őrült nevetés,
Végzetes ölelés,
Fájdalmas nyögés,
Szakadék szélén
Az utolsó lökés…a Műhely vár rád!
Egymásra dobott kibelezett hullák,
Rohadás pusztítja húsuk ízét…
Gennyes, lucskos, bűzlő vizelet,
Véres szikétől veszted el eszedet,
Kampókon lógó testrészek láttán
Lelked a sötétben ott marad árván.
Minden pokolban marad egy élet,
Aki fél, bízik, remél, de minek;
Mindig marad egy ordító végzet,
Aki imádkozik, de mondd el, hogy kinek…Bűneid zsoldja a műhely! |
