Márpedig Antal szerette a nejét,
De ordított, amikor levágta a fejét.
Hajánál fogta a vérben úszó csonkot,
Mi falhoz vágás után vakolatot bontott.
A csigolyák is recsegtek a fűrész foga alatt,
A megtépázott nyakból kilátszott a garat.
Nem beszélve persze a kitépett erekről,
Mik a falon lógtak le a barna képkeretről.
A levágott fej ránéz görcsös kábulattal:
"Mindig is tudtam, hogy agresszív vagy, Antal!"
A nő letépett feje e mondatot szólta,
Mielőtt egy rúgástól szerterobbant volna.
Áron a hitvesét szerette nagyon,
Ez okból verte baltával agyon.
S hogy rossz színt adjak a költői estnek,
Az asszony szemei fröcsögve kiestek.
Ezután jött a láncfűrészes varázs,
Béllel lett tele a dohszagú garázs.
Szikrát hányt a szerszám a gerinchez érve,
Áron köpött egyet a helyzetet felmérve.
"Szemét, büdös ribanc, hol van az ebédem?"-
Üvöltötte Áron csúszkálva a bélben.
Cipőit a gyomorsav marta, mint a vegyszer,
Minden szerelem véget ér egyszer�
Elemér igazán szerette párját,
Szerelmes szívvel dobott bele dárdát.
Aztán meg csak nézte hangosan nevetve,
Hogy néz ki az asszony fotelhez szegezve.
Kedvelte mindig a szadista szexet,
Bekapott előtte pár darab kekszet.
De most az asszonyt üvöltve rúgdosta,
Közben az kínjában bokáit lefosta.
"Élvezz, te ringyó! Élvezzél nagyokat!"-
Adott ki Elemér efféle hangokat.
Sliccéből valamit szájába rakott,
Ordított, mikor az szájzárat kapott�
Tiszta udvar, rendes ház!
Tiszta udvar, rendes ház! |
