Hírek Tagok Chat Fórum Képtár Cikkek Koncertek Zenekarok BejelentkezésrssMagyarEnglish
Plakátok : \
Lowland Fest 2024

XXX. Rockmaraton

S8 Underground Club

[Tovább...]
Madball (US) - Decemberben ismét az A38-on lép fel \

Madball (US) - Decemberben ismét az A38-on lép felAz idén épp fennállásának 25. évét ünneplő New York-i hardcore/punk legenda, a Madball a tél folyamán ismét Európa-turnéra indul, ami december 9-én Budapestet is érinti majd. Az Enter the Nu Breed Tour keretein belül három frissebb – köztük egy most búcsúzó – hang kíséri majd Freddie-éket a kontinens meghatározó klubjaiban, ezáltal is egyesítve a régi motorosokat azon fiatalokkal, akik még csak most ismerkednek a szubkultúrával. A NYHC egyik alapzenekara immáron két éve stabilizálódott felállással tér majd vissza nyolc év után az A38 Hajó fedélzetére, ahol a banda harmadik alkalommal mozgatja majd meg a műfaj szerelmeseit. Ünnepelni pedig bőven van mit egy ilyen terebélyes életműben, főképp, hogy a Look My Way is 15 éve került kiadásra, márpedig a Roadrunner kilencvenes évek közepéig jellemző arculatát alapjaiban határozta meg a hardcore/punk és a crossover friss és erőteljes hangjainak segítése – a Madball pedig ebben is úttörő volt, ezáltal is hirdetve a színtér összetartását, erejét.

Ezért is örömteli annak a ténye, hogy a banda három olyan zenekarral járja majd Európa prominens klubjait, akik nemzetközi viszonylatban is kiérdemelték már a műfaj régebbi és újabb szerelmeseinek figyelmét: az ausztrál Deez Nuts legutóbb a Boysetsfire vendégeként járt a ’Hajó fedélzetén, most pedig a tavasszal megjelent friss lemez, a ’Bout It! kerül majd bemutatásra, ami a metalcore rajongóit valamivel közelebb tudta hozni a műfaj gyökereihez. A brit Your Demise eddig egyszer adott klubkoncertet hazánkban, és azt is az A38-on tette: akkor az Enter Shikari előtt bizonyított a brit banda, akik búcsúturnéjuk keretein belül mutatják meg még egyszer az itthoni közönségnek, hogy újsulis hardcore/punk és metalcore keverékük nem múlhat el nyomtalanul. Az este indításáért pedig a belga hardcore reménység, a Nasty felel majd, akik az elmúlt másfél évben többek között olyan zenekarokkal turnéztak Ázsiában, Amerikában és Európában, mint a Terror vagy a CDC: a The last charge kiadópartnerei pedig végre itthon is megmutathatják, hogy a Church of Ra miatt a sötét hardcore hangzások fellegvárává vált Belgium a kilencvenes évek vonalát megragadva is képes még új üzenetet közvetíteni. Jegyek elővételben 4.900 forintos áron válthatók az A38 Hajó jegypénztárában, valamint a www.a38.hu oldalon: az év utolsó minőségi hardcore-buliján pedig mindenkinek kötelező a megjelenés!

Az A38 Hajó bemutatja:
2013. december 9. @ A38 Hajó, 19:00
ENTER THE NU BREED TOUR:
Madball (US), DEEZ NUTS (AU), YOUR DEMISE (UK), NASTY (B)

Jegyárak: 4.900 Ft (elővételben) / 5.500 Ft (a koncert napján)
Jegyelővétel: az A38 Hajón, valamint a www.a38.hu oldalon.
https://www.facebook.com/phoenixmusichungary

Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/160679994131986/
Jegyvásárlás:
http://www.a38.hu/hu/jegyvasarlas/program/madball-us-deez-nuts-au-your-demise-uk

VIDEÓK:
Madball – Pride
Deez Nuts – (km. Sam Carter az Architectsből) Band of Brothers
Your Demise –Forget About Me
Nasty – Slaves to the Rich

Szapy - 2013-12-02 (23:28)

Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!
Üdvözöllek, vendég \
Felhasználónév

Jelszó

Jegyezd meg
Rejtett mód
Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Partnerek : \
metalindex

Get Adobe Flash player

Crazy Mama

rockmaraton

hammer

Keresés \

 Tagok kedvenc együttesei \
1.Tankcsapda (4859)
2.Metallica (4820)
3.Ossian (3899)
4.Depresszió (3649)
5.Pokolgép (3644)
6.Nightwish (3591)
7.Kárpátia (3405)
8.Iron Maiden (3391)
9.Road (3302)
10.Rammstein (3267)
[Tovább...]

metalindex


Impresszum - Szabályzat - Médiaajánlat