Mint a mókus fenn a fán, a metálos oly vidám,
ha fesztivál jön szóba. Tábort ütnek valahol,
a többi köréjük pakol, s hajnalig tombolnak majd jókat.

Éjek teltek a nyári fák alatt, oly metál az élet,
boldog dallamuk így önti dalba majd:
Csillebércen gyönyörű az élet!

Léggitáros könnyű kéz, hajat ráz ott sok zenész,
nincs buli, ami kifog rajta.
Külföldi és magyar nép, vígan tapsol, ha jót ér,
A zenét nagyra tartja!

Éjek teltek a nyári fák alatt, oly metál az élet,
boldog dallamuk így önti dalba majd:
Csillebércen gyönyörű az élet!

Mint testvér vagy hű barát,
megsegít, ha bajban lát,
pogóban alig akad párja
Hol sört vedel, hol megdől,
mindent megnéz, amit győz,
a helyét mindig megtalálja.

Éjek teltek a nyári fák alatt, oly metál az élet,
boldog dallamuk így önti dalba majd:
Csillebércen gyönyörű az élet!

Tisztán ott van még emlékeimben, mikor iskolás éveimet kezdve megkaptam a szalagom, mint kisdobos, s valójában csak porosodott tovább az elkövetkező években. Még azt sem tudtam mit jelent, mire jó, s végül soha többet nem is kellett viselnem. Majd később jutott tudomásomra több információ, többek közt a Csillebérci tábor, melyet életemben először tavaly látogattam meg, s akkor sem úttörőtábor céljából. Hiszen mint olyan, már nem üzemel, ellenben ott került megrendezésre a Metalfest Open Air Hungary. Idén pedig jött a folytatás, melyet annyira vártunk már. Merészen indultam ki az első napon, vidáman, hiszen megkaptam a hőn áhított szabadnapot, és idén nem rémisztgetett senki sátánistákkal se egyéb rosszal. Legfeljebb a meteorológusok negatív időjárás-előrejelzéssel. Első körben köszönet a szervezőknek, javítva a tavalyi hibákat. Nem kellett sártengeren átgázolva bizonyítanom vidéki származásom- s még betonon sem szédültem. A színpadok közelsége több koncert megközelíthetőségét segítette elő, és az oly fontos sörcsapokból is több akadt, így nem kellett a kiszáradástól félni. Ettől független bizony gyakran meg kellett állni, hiszen megannyi ismerős, barát, cimbora volt jelen, a fesztivál területén észlelt sűrűségük talán meghaladta hazánk népsűrűségét is. Az elhangzott vicces sztorik, poénok, ill. helyzetek összesítve pedig felülmúlták bármely jól sikerült kabaréműsort is.

Nyakamba véve a munkát serényen szaladgáltam a két színpad közt, időnként pedig a backstage felé egy-egy interjú céljából, időszakosan pedig kénytelen az ember valamely standot célba venni, hol az éhség, hol a meleg okozta szomjúság céljából. Bezony, kezdek félni, megint csak egy lépéssel közelebb a guminőhöz. Alkoholmentes sör? Ráadásul citromos? De valami mégis csak kell, ellenben nem állhatok oda világszerte ismert zenekarokat faggatni, ha magam sem találom. Ezen ’furcsa’ és máshol természetes élmények maradjanak meg legfeljebb a meló végeztével éjszakára. A fellépők sorát lesve máris nagy örömök, no meg mellé máris vigyor, csak fordítsuk le (néhol szabadon, máshol szó szerint) némelyik nevét, azért elég viccesen hangzanak. Sírféreg, Szennyes Bölcső, Viharboszorkány, Nyilas Ellenség, Mennykő, Bársony Tömítés, Öngyilkos Angyalok, Teremtő, Kecskefejőgép, Megkötött vér, Határsértő/Hódító, Szanatórium, Derű, Emelkedő Álom, Éghamisító, Ördögi Pletykák, Lelki Elrablás… Gondolj bele, ha még korod révén szüleid engedélye szükséges ahhoz, hogy ellátogass e rendezvényre, vajon ilyen névsor után miképp reagálnának? Saját tapasztalataim alapján legalább 80% azonnal zavarna vissza a szobádba :)

Kiérkezésem után a nap első élménye zenétől független, mikor a BKV viszontagságai, sok séta, majd sikeres bejutás után az első útba eső kiszolgálóegységtől máris valaki a nevem zengi, a rég látott, székelyudvarhelyi illetőségű barát, Zotyó. Igen, vannak olyan emberek, kik képesek egész éjjel utazni, csak hogy itt lehessenek (S tudnak őszintén szólni, örülni, ez felénk kezd kiveszni) Ahogy tette ezt ő, s mint később észleltem, még akadt pár szerb, horvát és egyéb külföldi arc is, ki látogatott Csillebércre. Talán nem is ok nélkül, hiszen tavaly is többük jelen volt, tudta, mire érkezik.

Megannyi zenekar, megannyi élmény. Sokszor szinte nehéz választani, mi érdekel jobban. A németek sírférge, mely iszonyatos zúz, sajna feldolgozásmentesen, miközben volna bőven annyi olyan daluk is, mely más tollából fakadt alapokra épül, s egy lemezt kitenne mennyiségük. Vagy az őket követő Vicious Rumors energikus produkciója? A youtube videok közel sem adják vissza azt, amit ők ott leműveltek, mintha csak az ördöggel kötöttek volna szerződést, ezt biza sehol nem hallod vissza, legfeljebb a többi nézőtől, mese vagy elbeszélés formájában. Hazánk egyik időszakosan eltűnt kedvence, végre újra nyíltan megmutatkozva, a Wisdom. Talán kicsit mese-metál , de iszonyat hangulattal, amit még külföldön is elismernek. Új énekes? Nos, talán ezt fogadják be az emberek mindig a legnehezebben, néztünk is a srácra sokan, furán. De ami hangokat kieresztett, azon nem múlt a kérdés, azaz a válasz: a Wisdom újra él, nem is kicsit! Igaz, a háttérvokálból semmit se hallani, de valami igen energiával töltött, lendületes produkció. Az énekesen látni, hogy korábban talán nem is ezt volt a világa, sebaj, a produkcióba belekötni nehéz lenne. Így kell ezt tolni, minőségi magyar termék, lehet exportálni!

Irány a másik színpad: hazánk talán aránytalanul ismeretlen metal-csapata, a Sicitur Adastra tolja. Némely északi bandát megszégyenítő módon játszanak. Állítólag északi metal, de maradjunk talán a dallamos black-metal megnevezésnél. Fényes nappal, ilyenkor nehezebben jön át. Legalábbis nekem. Ehhez éjszaka, sötét kellene, sejtető fényekkel. Érezni kell a hangulatát, s akkor majd értitek. Vagy nem, de kit érdekel, ha úgysem foglalkoztok velük? Valami pofátlanul fiatal banda szétaprítja a színpadot, s észre se veszitek? A srácok odacsaptak rendesen, de végig se hallgathattam, rohanás interjúzni. Az első aznapi alany tűnt leghúzósabbnak: Cradle of Filth. Ezen is túl vagyunk.

Sok tagot számláló hazai banda, melyet talán sosem látni teljes felállásban, mégis jó a műsor: Kerecsensólyom. A név utal valamelyest mivoltukra, nem kell viszont szélsőségekre gondolni. Sokkal inkább a metal és a hazai folklór elemek keveredése, modernkori hagyományőrzés egy formája. A látvány kissé lehidalt. Hosszú kihagyás után láttam őket újra színpadon, s igen csak meglepetést okozott. A kiállás, a produkció önmagáért beszélt, a zene hibáit (ha volt) nem is észleltem ezáltal, úgy eladták a műsort a nagyérdeműnek. Arról információval nem rendelkezem, honnan ered a felénk közvetített energia, de teljesen lényegtelen. Hogy épp fiatalságuk az alapja, vagy titokban a pogányságot erősítik, mindegy. A végeredmény, ami számunkra fontos.

Bár a támogatók közt nem láttam az Ikea nevét, a svéd-magyar közös produkció mégis létrejött. Az utóbbi időkben folyamatos tagcseréken áteső Pokolgép még mindig képes kiállni, viszont a régi slágerek képezik a program fő/sikeres alapját. Azt szerettük meg, az ragadt meg bennünk. Ami viszont most igen csak ritka mutatvány volt: Joacim és Oscar, avagy a Hammerfall énekese és gitárosa állt be közéjük kicsit. A hangsúly nem is a ’Hearts on fire’ című nótán volt, hanem a magyar klasszikus ’Hol van a szó’ adta a nyomatékot. Ugyanis svéd kedvenceink erre készítettek feldolgozást, ’send me a sign’ címmel. Persze Joacim a szöveget megtanulta magyarul is. A produkció pedig tökéletesre sikeredett, némi szépséghibával. A refrént Joacim is magyarul énekelte, s bizony jobban, mint ahogy Attilának sikerült az angol nyelvű szakasz. Ergo maradjon csak a magyar szövegeknél, Pákót pedig akár beírathatjuk Joacim-hoz is nyelvleckére, de vélhetően neki akkor is pottyos marad a labda…

A szomszédból is érkezett banda, Serenity névre hallgat. Hobbizenekar, ahhoz képest elég komolyan adják. Kár, hogy itt nem ütött át annyira, mint pár héttel korábban a Dieselben. Igyekeztek ők, csak az emberkék nem. Bár lehet, csak eltévedtek a rajongók, hiszen a fesztiválra vezető útvonal hiányos. Ugyebár Moszkva tér hivatalosan már nincs. Aztán keresheted az onnan induló buszt, ha a teret sem találod.. Mindenesetre az osztrák csapat megpróbálta, becsülettel adta a műsort, a női énekkel dúsított dalokhoz a legutóbbi bulihoz hasonlóan megint csak egy vörös ’démont’ igyekeztek bevetni, több-kevesebb sikerrel. Számomra a Xandria ex-énekesnője, Lisa meggyőzőbb volt.

Követte őket hazánk egyik cseppet sem ismeretlen black-metal formációja, a Tesstimony. A stílus kedvelőinek talán nem kell már bemutatni Tóth Balázs csapatát, mely mai napig mélyen szántja a színpadot. Bár sok újdonságot nehéz körülöttük találni, léteznek, produkálnak, hörögnek s vagy betalálnak, vagy nem. Mikor az égbolt kezdett sötétbe borulni, bevetették a vámpír-témát is, Lugosi Béla nevével fémjelezve, a sátorban lelkesedők örömére. Nehéz hova sorolni, személy szerint éltem már át jobbat, vagy csak nem volt meg hozzá a hangulat. Még sört! :) Eközben a nagyszínpadot a ’nagyöreg’ angol rockbanda, a Saxon vette uralma alá. Van bőven miből válogatniuk a setlistre elmúlt 32 évük termékenységéből, így hallhattunk korábbi klasszikusokat s az új lemez dalaiból egyaránt. Nem mai csirkék, ellenben a koncerten nem ezt észlelni, még mindig van bennük szufla. Biff Byford is csak őszül, gyűjtögeti a ráncokat, de ott van még a szeren. Hogy mennyire jön be a produkció, az pedig hangulat és beállítottság kérdése, ez bizony színtiszta rock. Aki sötétebb és durvább vonulatokra vágyik, azt nem győzi meg, az öreg motorosokat viszont garantáltan.

S ha már angolok, akkor következzen Suffolk, s talán az egész szigetország legextrémebb, mindamellett világhírű csapata, akik idestova 20éve borzolják a kedélyeket. Vicces és zavarba ejtő egyaránt, hiszen a mikrofont bitroló Dani nem egy hatalmas termet, inkább olyan, mint egy gonosz kis törpe. De amit művel, ha ő van porondon, azért szerettük meg. Az új dalokhoz kaptunk a régiekből is egy kis csokrot, kegyetlen, szünetmentes, egy pillanatra sem hagyták békén az egybegyűlteket. Sőt, Dani még azt is felvetette, van-e részeg a teremben, s ha nincs, miért nincs? Péntek este van, ideje elereszteni magatokat! A baromi jó nem a megfelelő kifejezés rá, inkább a kifejezetten érdekes, hatásos produkció lenne jó szó. A hangzáson szerencsére nem voltak olyan hibák, mint az előző évben, de a tökéletest megkockáztatnám. Érjük be annyival, most nem volt fülzavaró, s folyamatosan érthettük a lényeget. Bennem ez a kép ragadt meg, mások mai napig azon vigyorognak, milyen látvány volt elöl az a kis ’vörös törpe’, vagy a háttérben meghúzódó, de kellemes látványt nyújtó billentyűs lányzó (ki tudja miért, szinte végig keresztbetett lábakkal ácsorgott, lehet csak pisilnie kellett, de nagyon…), s van aki szimplán csak örül a felénk hosszú ideje hiányolható élő szereplésüknek. Első napi mesém is tovább tartott volna, ha söröskorsóm s pénztárcám ki nem ürült volna. Igyekvés haza, ’képeket le kell menteni’ címszóval, de talán bevallhatom, részben a koncert hatása: igen, csak azon rezegtem, az éj sötétjében mégis előbukkannak a rémséges gonosz csúnya bácsik, kik majd feláldoznak. Vagy a mumusok meg a rézf***ú bagoly. Ki tudja, mi minden rejtőzik a fák közt?

[Tovább a képekhez...]

http://hu.metalfest.eu