Izgalomtól remegő gyomorral vártam már a Metalfest-et, egyfelől a jegyár és a zenekarok mennyiségi-minőségi felhozatalának kifejezetten jó aránya miatt. Másrészt a megközelíthetőség és távolság problémája sem állt fenn, lévén a Csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági Központ a budai oldal határán helyezkedik el (szülői szigor alatt állóknak is előnyös helyszín, csak be kellett adni a szülőknek, hogy újra aktív az úttörőmozgalom, s azért kell menniük, mert be lettek válogatva kisdobosnak. És azért Pünkösdkor mert piros betűs ünnep). S a legnagyobb öröm (nem csak a söröm), hogy ezennel elindul a fesztiválszezon, újra lehet a cimborákkal reggeltől estig vedelni a szüleink tudta és dorgálása nélkül, majd minden különösebb következmény nélkül részegen fetrenghetünk a sárban vagy épp saját hányásunkban. Erre egy – a létszámát és támogatottságát tekintve- minden bizonnyal szavahihető közösség feltételezhetően elrettentő céllal közli, hogy ez egy sátánista rendezvény. Erre még inkább felcsillantak szemeim: Hö-hö, tök jó! Akkor vérhányásban is fogunk fetrengeni?

A bent látottak és utána olvasottak-hallottak alapján a magyar média ismét igazolta önmagát. Míg az önerőből működő (szakmabeli!) kisebb teret uraló sajtó képviselői lelkesen végezték dolgukat, felkészülten, nem sajnálva idejüket, hogy épp interjú miatt lecsúsznak kedvencük koncertjéről- s abban a tudatban, hogy az eredmény legfeljebb köszönöm szépen lesz, meg néhány elismerő komment, de pénzt azt legfeljebb költ, de kapni nem fog. Bezzeg a fizetett újságíró! Némely írásba kár beleolvasni, mert épeszű metal rajongó csak a haját tépné tőle. Tisztelet a kivételnek, de amit tapasztaltam: kényszeredetten kilátogatnak, legalábbis első napra, majd körbesétálva a területet pár sör elfogyasztása közben, hazamennek és írnak valamit. Olyan zenekarokról, akiket jobbára nem is ismernek, de arra se méltatták, hogy fellépésükbe belenézzenek. S hordanak így össze annyi sületlenséget, hogy keresztlányom értelmesebben tudna nyilatkozni, pedig még beszélni sem tud.

A már említett közösség pedig problémázott a Pünkösd miatt. Koszos lelkű ifjak, most bizony csúnyán meggyaláztátok az ünnepet. Lehetett volna menni különféle rendezvényekre, misére, de nem, nektek villanygitár, hülye zene, hosszú haj, acélbetétes bakancs, sátánimádat meg alkoholmámorban úszni, az kell. Mondom biza, pokolra juttok mind! Nem szégyellitek magatokat? Nem féltek? No, a probléma kezelésére (a résztvevőket és ellenzőket is figyelembe véve) egy lehetséges ötlet: ha jövőre is megrendezésre kerül a fesztivál, miután a résztvevők többségének életkora a 16-30év közé esik, meg lehetne próbálni gyereknapra időzíteni, zenés-kulturális program nagyobbaknak alcímmel ellátva….

Budapesten vagyunk, nyissa hát a rendezvényt magyar banda, méghozzá a Crossholder. Jó kis harcias muzsikát tolnak ők, figyelve a minőségre- lásd az aznapi hangosítás színvonalát képviselték (nem véletlen készültek külön technikussal, akinek elismert neve van a szakmában). A zene mellé színpadi látkép is jár: egy feltehetően időzavarban lévő férfi középkori katonának öltözve, kardjával hadonászva mászkál a színpadon. Sőt, mostanság társat is kapott, kivel időnként össze-össze csapnak, hogy eldöntsék, ki a legény a gáton. Vagy épp azon mutatós fehérnép kegyeiért küzdenek, kit a zenekar állít mindig a színpadra, és minden egyes alkalommal megpróbálják elhitetni a közönséggel, hogy a leány szűz. Valamit tudnak, mert fellépéseik végére csak meggyőzik a közönséget. Ha nem is a lánnyal kapcsolatosan, akkor arról mindenképp, hogy nekik ott a helyük a színpadon, s meg kell hallgatni a bandát máskor is. Egy szó, mint száz, jól indítottak, a nép meg örülhet, hogy már kora délután (jó!) zenét hall.

Későbbiekben színpadra lépett egy minden bizonnyal identitászavarral küszködő zenekar, akik azt vették fejükbe, hogy svájci létükre a kelta (nép)zenei világgal keverik a metalt. Vagy fordítva. Ennek ellenére jól tolják, a mai fiatalokkal meg annyi mindent meg lehet már etetni, miért ne ez az ötlet lehetne sikeres? Ráadásul azt észlelni hazánkban is, hogy már a csapat neve (Eluveitie) hallatán sokan lázba jönnek, akkor képzeljétek csak el, mi van koncerten? Elszaporodott azon lányok száma, akik ettől nedvesednek már, s nem a macsó motorosoktól. Részemről meg tök mindegy, egyik csoporthoz se tartozok, szóval marad a ’leöntöm egy vödör vízzel oszt akkor lesz igazán nedves’ módszer… (Ezek után pedig ideje lesz filmre vinni a Rettenthetetlen 2. modernizált forgatókönyvét, melynek egyik fő csatajeleneteként az Alpok fennsíkjain védekeznek aktatáskás svájci bankárok a söröskorsóval támadó németek ellen. Tuti kasszasiker.)

Közeledett az este, nagyon vártam már a Marduk fellépését. Az a fajta black metal, amit még hangulattól függően, de meghallgatok időnként. Hörgi-morgi énektémáikból kiindulva abban a hitben éltem idáig, hogy valami ismeretlen jeti vagy gnóm nyelven írták szövegeiket, melyben közkedvelt mesék negatív szereplőiről mesélnek, kifejezetten durva zenei alapok kíséretében. Ezzel fejezve ki dühüket szüleik felé, amiért nem lehetett gyerekszobájuk. Viszont a fentebb már említett közösség révén kellett megtudnom, hogy tévedésben élek, ezek a randára maszkírozott férfiak náci-sátánista dalokat játszanak. Hatalmas sokként érte ez szerény lelki világomat, fojtogató sírógörcs közepette menekültem a legközelebbi pult felé, hogy valami töményt toljak arcomba, nyugtatásképp.

A Vadert is megnéztem volna, ellenszegülve Jedi mesteremnek is, aki jelezte, hogy ez nekem túl durva lesz. Mivel az előzőleg ért trauma hatása még nem múlt, nem kockáztattam meg egy újabb csalódást. Mert ha kiderül, hogy semmi közük a Star Wars-hoz, se Darth Vader-hez, és nem birodalmi harcosnak öltözve játszanak, az már túl sok lett volna egy napra. Igyekeztem kímélni egyre rosszabb lelki állapotomat, így vonultam át a nagyszínpad felé. Mondván, ott a Sonata Arctica játszik, amit szintén szeretek, no meg ott sokkal több akad csajból is. Utóbbival nem is lett volna gond. Még az se érdekelt, hogy késve kezd a csapat. De a hangzás mindent elrontott, a dalok egy részét fel se lehetett ismerni. Lehet hogy elfújta a szél? Korábban láttam már őket, s kifejezetten tetszett, de ez most elég csalódás volt, hogy a jövőben kétszer is meggondoljam, elnézzek-e koncertjükre, vagy beérem annyival, hogy otthon lejátszom a ’Fort he shake of revence’ dvd-t vagy valamelyik albumot (ami persze letöltött mp3 formátumú, jó magyar szokás szerint). Miután minden reményem és lelkesedésem eloszlott erre az estére, ideje volt megcélozni egy pultot, ahol társaságban lehet beszélgetni. Meg sörözni. Akár mindig mással. Lényeg, hogy lehet.

Új nap, új remény, és egy újabb esély elkárhozni, mert biza, minél tovább vagy itt, annál biztosabb, hogy a pokolra jutsz. Szombat reggel van (szóval hajnali 12óra) és az ifjúság ahelyett, hogy felkeresné a legközelebb eső kegyhelyet, vagy misére menne, mit tesz? A sátorban alszik, sörpultnál üldögél, és hasonlók. A mosdókat pedig jobbára csak bakancstisztításra használják. Itt megjegyzendő, ezen objektumokat nagy valószínűséggel férfi tervezte. Legalábbis a női blokkot látva mindenképp: a mosdó ajtaja egyenesen a tusolókra néz, melyet semmi sem takar. A szemfüleseknek okozhatott ez kellemes pillanatokat, különösen azoknak, akik mindez idáig a meztelen női testet kizárólag több ezer pixelből álló jpg formátumként szemlélték.

Karcagról érkezett a Vale of Tears, hogy nyissa a napot a nagyszínpadon. Ébresztőnek hatásos, reggelinek azért kicsit nehezen emészthető. De dél elmúlt, talán ebédnek már jó. Rövid, de erőteljes műsoruk hamar kirázta az álmot szemünkből, s érdemük, hogy olyan emberre is hatott zenéjük (értsd: megtetszett neki), aki egyébként nem szívleli ezt a vonalat. El is kezdtek gyülekezni az emberek, vagy mert tetszett nekik a dolog, vagy a sörsátornál is hallották Mulicz Feri üvöltését, és érdeklődve belestek, hogy mégis minek kiabál ilyen korán. Mindenesetre szépen indítottak, egész jól feledtetve az előző nap negatív élményeit.

A rémálom pedig megunva az Elm utcát, járkál a világban. Hozzánk a csigaevők országából érkezett. És képzeljétek, még zenélt is. De még milyen jól! Power-heavy metal, ízléses fajta, néhol durvulnak. Hangulatos és változatos, ettől lesz igazán élvezhető. Létezésükről se tudtam korábban, mert ha youtube-on beütöd a nevüket (Nightmare), akkor egy japán visual kei banda videóinak sorát kapod, s ha figyelmes vagy, akkor talán kiszúrod ezt is (esély: kb 15%). Meglepően jó élmény volt. Hadd jegyezzem meg itt, talán ők voltak az elsők, akiknek úgy igazán szemet szúrt a sátorban elhelyezett molinó- és még tudták is hogy az miért van ott. Azért mégis, illik megemlíteni a zenei világ nagy veszteségét, elhunyt Ronnie James Dio, emlékére szólt a Holy Diver. Kifejezetten hitelesen- az már csak ráadás, hogy az énekes kinézetre is hasonló. Szóval jó bulit csaptak, végig vidáman, lelkesen és mosolyogva - de annyira, hogy azt is feltételezhetnénk, valami jó anyagot szívtak fellépés előtt. Lényegtelen, ők meggyőztek.

A legnépszerűbb magyar folk-metal csapat, a Dalriada fellépését kihagytam, láttam már őket eleget, most nem hozott lázba. Garantáltan jutott nélkülem is elég közönség számukra. Semmi bajom velük, de inkább lemezről fülelem. Mert sajnos olyan fellépésükön nem jártam még, ami jól szólna - hogy ebben ők is ludasak, vagy egy jó hangtechnikus kérdése, még nem jöttem rá. Annyi biztos, hogy amit ők játszanak, azt nehéz hangosítani. De kérem szépen, aki tud, az tud, és megoldja. Csak eljön még az idő, mikor én is elöl csápolok rájuk. De nem ma. Viszont később a napsütés ellenére vihar közelgett. Méghozzá agyvihar, egyenesen Németországból. Rendszeresen látogatnak hazánkba, attól függetlenül, hogy manapság nem szűkölködünk csapadékban. Hiszen az itteni közönség igényli őket, s a Brainstorm rendszerint kitesz magáért. Nem unjuk meg őket. Tehát értenek ahhoz, amit csinálnak. Igényes power-metal produkció, jó hangulattal vegyítve, és ennyi a recept lényege. Elfogadva. Jöhettek máskor is.

Míg a társaság egy része a kárhozottak légióját várta (gondolom azért, hogy megnézze önmaga jövőbeli képét, ha már úgyis elkárhozik, avagy zenekar helyett tükröt kaptak maguk elé...), a kisszínpad felé vettem az irányt. Egyik hazai kedvencem szereplésére igyekeztem, akikről valószínűsíthető, hogy minőségi goth zenekari kiállásuk mellett környezetvédelmi aktivisták, s egy eleddig ismeretlen mutációról (Velvet Seal = bársonyfóka) elnevezve magukat kívánják felhívni a figyelmet a természeti problémákra. Tetoválást személyek, fémdaraboktól csillogó fekete ruházat és erőteljes-mégis fülbemászó zene. Gabi, az énekesnő pedig férfibolondítónak is nevezhető megjelenéssel vonja először magára a figyelmet, majd hangjával igyekszik megigézni mindenkit. Lehet, hogy tud valamit, s a zenei alap is egyfajta rítust képvisel, mert amikor beüt, a koncert végére az emberek rendszerint önkívületi állapotban csápolnak. Na tessék, hogy lehet, hogy ily ügyesen megbújtak a sátánisták közt? Talán ártatlan megjelenésükkel játszották ki az ellenlábasok figyelmét, kik feltehetően jobban örülnének, ha Gabi inkább Friderikával karöltve duettezne vasárnaponként. Szerény véleményem meg az, hogy akkor ott helyben szúrnám tökön magam kínomban- ezt a goth-vonalat sokkal jobban bekajáltam. Ahogy sokan mások is, itthon és már mondhatni Európa-szerte is. Így szeretjük őket, ők bennünket, köszönjük szépen, nem kérünk hozzá harmadik tényezőt, akkor sem, ha az 'felsőbbrendűnek' nevezhető.

Ahogy ők levonultak, rohanás vissza a nagyobb sátorhoz. Még szép, hiszen a Finntroll következik. Hörgi-morgi, durva metal, folk alapokkal keverve, melynek eredménye fergetegesen jó hangulat. Miképp is nevezik a stílust? Pagan-black metal talán? Na tessék, míg a sátánisták elemzése folyt, ez a pogány banda meg szép csendben beosont és most itt őrjíti a népet. Méghozzá kifejezetten hatásosan. Dalolásznak itt mindenféle viking legendákról meg istenségekről, mondhatni csupa olyan dologról, ami a közép-európai kultúrától messze áll- vagy annak legfeljebb réme volt. Szégyenletes! Aljas módon bejönnek, aztán bomlasztják itt a jó nép hitét. Érdekes módon a színpad előtt szép számban (Nem az enyémben! :P) tartózkodók részéről semmi panasz vagy ellenvetés nem érkezett, sőt, azt szerették volna, maradjon tovább a hitetlen skandináv bagázs. Lehet az is fokozza népszerűségük okát, hogy eredetileg a magyar se keresztény, azt mi is nyugatról kaptuk, mint valami kötelező oltást...


[Folytatás...]
[Tovább a képekhez...]

Képeket készítette: Rage