
Negyedik nagylemezének munkálatainak végéhez közeledik a Meteora, amely azonban nem a megszokott módon jut majd a rajongókhoz, ugyanis három etapban kerül bemutatásra. A jelenleg már hat tagú szimfonikus metal banda új anyagának négy dalos, In this Silence címet kapott első “blokkja” már elérhető. A címadó számhoz egy animációs kisfilmet is publikáltak, amely a Swallow the Sun, Rob Zombie vagy a Katatonia számára is rendszeresen videókat készítő - de a Meteorával is már többször együtt dolgozó - Dronicon Films munkája.
Király Atilla mini-lemez ajánlója: “Welcome to our kingdom! Megjelent az új EP trilógiánk első felvonása, az ’In this Silence’. A címadó dalt a reményvesztettségről és az apátiáról írtam még 2023-ban, amikor az ember körül a csend már nem nyugalommal tölti el, hanem fojtogató. Feltételezem a magyar hallgatóink közül is sokaknak ismerős ez. Ezzel a számmal zeneileg kicsit ki is léptem a komfortzónámból, hiszen sokkal gitárcentrikusabb és agresszívebb lett mint a korábbi anyagaink. A ’Rebirth’ Baranya Dani gitárosunk dalszerzői debutálása nálunk, a ’Ghosts’ pedig Noémi és az én szívem kis csücske, úgy érezzük ezzel a számmal az eddigi legjobb balladánkat sikerült megírnunk. Már nagyon várjuk, hogy élőben is játszhassuk ezeket a dalokat az Analog Music Hall-os lemezbemutatónkon!”
A lemezbemutató koncertre szeptember 13-án, az Analog Music Hall-ban kerül sor, ahol a From The Sky és a Drastic Times lesz a partnerük.
http://www.youtube.com/watch?v=3gH0IG1zcwI
https://www.facebook.com/meteorabandhungary |