November elsején, a budapesti Club 202-ben mutatkozott be a Niburta gárdájának két legfrissebb tagja: a tavaly a lengyel koncertünk során nálunk vendégeskedő Gerényi Dóra és Simon István. Mint arról már hírt adtunk, csapatunk két tagja, Németh "Panni" Anna, és Király Dávid a nyár folyamán elhagyta a zenekar sorait, akik helyére Dóri (furulyák és kaval) és István érkezett. Külön érdekesség István hangszere, mert az eddig megszokott hegedű helyett immár egy sokkal egzotikusabb eszköz, a gadulka hangjait hallhatjuk majd. A zenekar a tagcserék ellenére töretlen lendülettel dolgozik az új anyagán, a novemberi koncerten már három dal (The Seeker, Re-Set, Two Faced) is hallható volt a készülő második nagylemezről, mely előreláthatóan 2014-ben lát napvilágot. Végül, de nem utolsó sorban: a balkanicore meghódítja Franciaországot! A Niburta zenekar felkérést kapott, hogy vegyen részt a 2014-s párizsi Cernunnos Pagan Festen. Február 23-án olyan zenekarok társaságában lépünk majd színpadra, mint a Primordial, a Celtachor, a Manegarm, a Fejd, és még sokan mások!
A hazai közönség sem marad azért balkáni őrültködés nélkül, december 13-án leugrunk Pécsre, barátaink, a Virrasztók portájára, kirúgni a ház oldalát, majd másnap december 14-én a Folk Xmas partyn zárjuk az idei évek az Ankh, a Huntroll és a The Scarlet, és a Virrasztók társaságában, a budapesti Kék Yukban! A bulira páros VIP jegyet is nyerhettek november 9-ig tartó nyereményjátékunkban!
(esemény: https://www.facebook.com/events/470446043068233/ )
(nyereményjáték: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=646468632061850&set=a.341825382526178.73198.125338880841497&type=1&theater )
Dóra és István:
|