| ars poetica
Magamnak írtam ezt a verset,
41 évem oly hamar elment,
nyomot hagyni szeretnék magamból,
hogy verseimben tovább éljek,
megőrizni a pillanatot akkor is, ha már csak emlék leszek.
Tiszta lélekkel kezdtem az írást,
erre születtem én, ez a kihívás,
betegeket ápolok szívvel és lélekkel,
ezt szeretem én, ez, ami felemel,
hallgatni nem tudok, ma is pofázok,
teszem a dolgom, a helyem megtalálom,
megingok néha, forgok csak körbe,
az egyenes az út is lehet kicsit görbe,
leírom a szót, hogy nyoma maradjon,
az életnek súlya ha fáj, agyon ne nyomjon,
bohóc vagyok én is, ki sírva vigyorog,
de elég egy mosoly, és én is mosolygok,
A kígyómarást jól kihevertem,
jött más dolog, mi megtaposta lelkem,
aléltan zuhantam, de magamhoz tértem,
egy Főnix felemelt, és újra élek.
Kikeletnek, télnek nagyon örültem,
a boldogság kék madarát látni véltem,
hattyút is láttam a Balaton vizében,
gerlék is búgtak a friss tavaszi szélben,
anyámat ölelem szorosan bújva,
ki kapuban állva enged el az útra. |
5.0000
