Nagy örömmel konstatáltam, hogy a 2005-ös ’Embrace the storm’ után végre új lemezzel jelentkezett a holland/mexikói Stream of Passion nevű formáció, melynek egyik jellegzetessége, hogy nem gyártja iparosmunka jelleggel fölöslegesen a lemezeket, sokkal inkább a minőségre hajaznak. Fő alapja talán az, hogy a banda indulását pár éve még az Ayreon frontembere, a zeneileg folyamatosan minőséget produkáló Arjen Lucassen segítette. Akkor, azzal a kiadvánnyal hoztak valami új színt a dallamos/goth metal világába, hamar meg is kedveltem a lemezt. Az új kiadványtnál viszont szomorúan konstatáltam, hogy a mester már nem aktív részvevője a dolognak. A stílus is erőteljesen eltolódott a goth metal irányába, amivel semmi gond nincs, a stílusban jellemző holland vonalat képviselik (lásd hasonlóképp: Within Temptation), de ez már más. Végighallgattam, természetesen többször is, hogy véleményt tudjak nyilvánítani, hirtelenjében viszont nem tudom eldönteni, hogy én fásultam be, vagy változott az ízlésem, de amennyit várni kellett erre a kiadványra, annyival nem ragadott magával. Vagy az elvárásaim túl nagyok?

Lehet hogy az én zenei világom is változott azóta, s talán mert a keményebb vonalat is könnyebben befogadom egy ideje, tűnik ezáltal kisé lagymatagnak a lemez tartalma, de akkor is azt mondom, négy évnyi várakozás után többre számítottam. Ha azt vesszük alapul, hogy elsősorban holland goth metal banda, akkor a stílusjegyeknek tökéletesen megfelel, hibátlan lenne. Viszont vegyük elő az előző kiadványukat, az ’Embrace the storm’-ot, melybe beleadta magát Arjen Lucassen, s észlelhető a különbség. Az a lemez tartalmazott újítást, ötletet bőven, bár az emberünk egyéb dolgainak (említeném itt az Ayreon-t) ismeretében ez nem is volt meglepő, hiszen sok érdekes, változatos lemezt jelentetett meg munkássága során, s az ő hatása erősen jelen volt az első Stream of Passion lemezen is. Az új felállásban viszont nem szerepel, s irányt is váltott a csapat, kifejezetten a goth metal jellemzi, semmi experimental, semmi post-rock, semmi experimental dolog, kilengések sehol. Csak a dallamos, női éneken alapuló zene. Ami önmagában nem lenne gond, jómagam is szeretem, de itt elkezdtem hiányolni valamit. Talán kicsit az életet? Fellelni ötleteket, dallamokat, jó témákat a kiadványban, melyek színesítik az összképet, de valahogy egysíkú lett mégis, hiányoznak a lágy, fülbemászó zongora+ének felállású részek (egyetlen ponton tapasztalni, az is csak egy dalbevezető), az erőteljes hangzás és nyugodtabb dallamok folyamatos keveredése. Pedig nem egy elveszett zenekarról beszélünk, s nem is nevezhető hibásnak az alapkoncepció, sokat hallatva érezni a zenei ötleteket, nem a klisékre épül, valahol a kivitelezésben van a hiba (vagy bennem, ez sem kizárt).

Négy évig kellett várni, hogy ez az anyag is a boltok polcaira kerüljön, adott esetben a rajongók és zeneélvezők (vagy a piszok, konok ás álnok kritikusok) kezébe kerüljön, az eltelt idő alatt mindössze egy kislemez és egy koncert-dvd jelent meg. Érthető hogy volt várakozás, s a korábban tapasztalt újítást, minőséget elvárná az ember, ehelyett kapott egy minőségi holland (a pontosság kedvéért holland-mexikói) goth metal kiadványt, melyet el lehet hallgatni, elsősorban otthon, egyedül vagy társaságban, háttérzeneként is megteszi, koncerten már kevésbé lenne hatásos szerény véleményem szerint, mert bár dallamos, élvezhető, állva ebből végig kibírni egy-másfél órát már lehet, hogy fájdalmas lenne. )Bár, ki tudja, a Within Temptation is gyönyörű színpadi produkcióval tud előállni) 4 év várakozás után kaptunk 13 új dalt, mely tökéletesen a jelenleg meghatározott stílust, némi monotonitással fűszerezve. Érzelmes és szép, olykor fájdalmas témák, mind dallamvilágát, mind szövegeit tekintve, a címek is erre utalnak nagyjából mind. A zenészekkel pedig semmi gondom, amit előadnak, az nagyon jól szól, nagyító alá vehetnénk bármelyik hangszert, bár legerőteljesebb a gitár és a billentyű (mi más lehetne az?). Az ének? Marcela Bovio (aki a borítón is látható ezúttal) hangja a legszebbek közé sorolható a kategóriában, teljesen ide illő - korábban a Hydra és az Elfonía nevű bandákban is lehetett hallani -, nehéz lenne kritizálni. Végiglapozva a tagokat, zenei múlttal mindegyikük rendelkezik, nem első zenekaruk ez, elég fiatalok is, előttük az élet. Zenélni tudnak, ügyesek, szépen szól minden, ezzel nincs is gond. Csak az összhatással: amennyire szép hangzatú az egész koncepció, amennyi ötlet van benne, a legnagyobb hibája a monotonitás. Nem altató a hatása, csak kicsit untató, ehhez nagyon hangulat kell. Lehet, hogy én is sokat változtam, s azért nem jön be annyira, de kérdezem én, ha a zeneileg nagyon is hasonló, nemzetközi szinten a Within Temptation, magyarok közül pedig a Velvet Seal lemezeit hallgatva mégsem éreztem ugyanezt, akkor mégis hol lehet a hiba? Talán tényleg a nagy elvárás. Sok idő telt el, ezt kaptuk, ezt kell szeretni, de még mindig azon a véleményen vagyok, A. Lucassen sokat tett bele, s az hiányzik innen. De persze ezt csak én mondom, hogy te mit gondolsz ezzel kapcsolatban, azt még nem tudhatom…