A leközölt 5 lemezelőzetes videó után szinte gyomorgörccsel vártam a Turbo Pentagram című albumának lemezbemutató koncertjét, amire az Akvárium klubban került sor április 25-én. Nem értettem, miért vagyok így bezsongva, hiszen az első két albumot már kívülről fújom és a Balázzsal készült interjúk után még a kezdeti térdremegős kislányos izgulásom sem lenne alapvetően indokolt, mégis feltunigolva érkeztem a nagy napra. Még sejtésem sem volt arról, hogy kik azok az Alithia zenekar, max. a Turbo pszichedelikus mivoltjából gondoltam, hogy ők is valamiféle elborult-lélekcafatoló muzsikával érkeznek, de szégyenemre váljon, hogy nem kerestem rájuk az estét megelőzően. Gondoltam, nem is baj, hiszen néha belefér az ilyen is, adok majd az első benyomásra.

Na benyomás az volt. Kedves nagyérdemű képzeljenek el egy képet – aki vizuális típus, az most jól jár – amin a dobos Grand Maxican Warlock pólóban ül a dobok mögött, a billentyűs a színpad bal oldalán C-3PO mozgással adja elő magát, másik fertályon pedig egy chillei „irokéz” külön produkcióval kíséri a bandát. Mint kiderült, ő új tag náluk. Rapp-elt, dobolt, segget rázott, egy egyéniség volt. Mindezek után az énekes-gitáros srác majdnem a földhöz vágom a gitárt mozdulata azért kissé megrémített. Ebből felocsúdva egy kellemes női hangra lettem figyelmes. Majd a GMW-s Bodóczy Zoli ugrott be egy röpke 10 perces pszichedelikára a srácokhoz. Mindenképp megérte korábban érkezni, jó döntés volt ezt az ausztrál zenekart felléptetni.
https://www.facebook.com/alithiaband

Gyors átszerelés után, alig telt bele 20 perc (egy deci borpárlat, egy pisi) és máris jöttek Turbo-ék a színpadra. Eleinte afféle beállás hangulatú lötyögésnek indult, gondolván be kell csábítani az embereket a klub elől, aztán, ha mindenki észrevette, hogy a színpadon vannak, akkor majd beleadnak apait-anyait. Hát ez a beleadunk apait-anyait dolog egészen az 4-5. dalig elhúzódott. Egyrészt lerítt a srácokról, hogy sok volt a meló mostanában, a lemezbemutató marketingje is sok energiát emésztett fel vagy mintha a színpadon 300 ember előtt állva is azért paráztak volna, hogy vajon bejön e mindenkinek, amit csinálnak vagy a hangosítással nem voltak megelégedve (tán a kontroll nem volt tökéletes), ki tudja… Okok keresgélése nélkül igazán megérdemeltünk volna egy tisztességes Revolution Within-t. Majd a Magnet körül végre Balázs elmantrázta azokat a szavakat, amely az univerzum energiáit megmozgatja, ami minden földi elemnek alappillére, és ami behálózza a földkerekséget és chi-t juttat el minden háztartásba: „Készen álltok a kib@szott rock and roll-ra?” Folytatván mennyei szónoklatát: „Ez egy kib@szott rock and roll koncert, itt mozogni kell!” Innentől fogva ő is megmozdult és kezdett szokásos csárdásába.

Senki ne értse féle szarkazmusomat, én a Turbo koncertre nem kritizálni járok, hanem mert ősi eredetű szerelmet táplálok az összes tag, az összes album összes dala iránt, legfőképpen az az érzelemhullám, amit megindítanak bennem, a dalok és az őket körülvevő atmoszféra, ami megragadott és a legmélyebb rajongással fordulok feléjük, amikor csak tehetem. Szóval Balázsom, ha kérhetem, előbb kapj agyadhoz, mert így olyan, mintha egy lagymatag előjátékot követően egy kielégületlen „baszás” után még mindig arra várna az ember, hogy legyen még valami.

Bár mi tagadás elég változatos setlistet állítottak össze. A lemezbemutatókon megszokott sémától eltérően nem csak a Pentagram dalait játszották el a-tól z-ig, hanem közbeékeltek előző albumokról is koncertslágereket. Shine on, Magnet, Gates of Seturn, If I Had Plan, a visszataps után Heavyweight Promisses is sorra került aVol 1. és a Lost Measure albumokról. A zúzósabb oder mámorosabb témák között szinte felüdülés volt hallani az olyan „világslágereket”, mint a Kaldera szagú Whirlpool, vagy a sok-sok „krisztázás” után elsőként hozott We Fall. Nem mellékesen Jávornak külön jár gondolatban egy pofa sör a My World's on Fire dal kikönyörgéséért. A One more time alatt Jero hozta a szokásos formáját. Félpucéran, exhibicionista énjét villogtatván gitárral a kezében átlépve a fotósárok korlátját besétált a közönség közé. Közben Balázs felcsapta a gallérját, afféle Elvis-es fíl-ingben adta elő a banda egyetlen rokizós dalát. Lihegve bár, de törve nem végül lesétáltak a színpadról, persze bennem még akkor ott lobogott a vágy, hogy halljam őket még egy-két szám erejéig, de hát ha nem, hát nem. Menjünk haza orrlógatva… (boldogan, hithűen, őszintén, vágyakozva, tapasztalva).

Talán ez a koncert nem csak egy koncert volt. Talán megfordult a fejekben, hogy Dure marad e még, és ha igen, meddig, ha nem, akkor pótolható e. Talán a Pentagram mérföldkő a Turbo életében, talán nem elég jelzők sziporkázó tűzijátéka sem ahhoz, hogy elégedettek legyenek. A Pentagram ötükről szól, sokkal introvertáltabb anyag, mint az előzőek. Ezúton szeretném figyelembe ajánlani Barabás J. kollega – végre valahára lélektani oldalról megközelített – lemezkritikáját.
(itt: http://rockerek.hu/turbo_pentagram_2014.html)

Sajnos (szerencsére) nem mindennel értek egyet egekig magasztalásával, de nagy átlagban alátámasztom, amit gondol. A Turbo össze tagját megcsapta a profizmus szele, de talán csak többet nyújtanak, mint eleget. Persze a metronómagyú Delov Jávor neve nem lehet ismeretlen, hiszen ő a Random Trip-el bruttó minőséget szolgáltat. Mint ahogy a tanítónéni bizonyítványosztásnál kiemeli a legstréberebb nevét az osztálytársak előtt, úgy én Vigh Dávid nevét emelném ki és gratulálok neki az egész éves munkájáért, melyet szeretnék megköszönni egy Óz, a nagy varázsló című könyvvel. Poént leszámítva számomra Dádó teljesítménye volt a legjobban kirívó, végre elkalandozik a keze a gitár nyakán, fantáziadúsabb riffeket hozott össze, mégsem lépett ki a „turbonauta kötöttségeiből”, csak egyszerűen kiszélesítette a határokat. Ehhez hasonlóan Dure hightech témái is megleptek, de nagyon is kellenek. Bár ezeket én csak fülessel tudom igazán élvezni, koncerten annyira nem tudnak mélyre hatolni. A Snakes and Membranes, Mercury, Flaming Swords, Avalon egytől egyig magával ragadó, komplex anyag. Egyetlen gondom vele az elvétve hallható önismétlések, de fogjuk rá az én „svájci” hozzáállásomra.

Tényleg úgy tűnik, hogy a Turbo egy magának önkényesen kisajátított külön stílussal próbál utat törni magának a zenei színtéren. Amit csak tudnak, megtesznek azért, hogy együtt maradjanak így, öten. Öt ember, 5 különböző személyiség, 5 érzést kelt bennem, és nagyon remélem, hogy még láthatom őket 60 évesen hullámozni a City of Satellites-ra. Sokakkal ellentétben én nem várom mihamarabb a következő albumot. A Pentagramot még érlelni kell, mazsolázni róla alkalmanként, gyönyörködni Jakócs Dorottya művésznő által készített albumborítóban. Legközelebb a Turbo a Nagy-Szín-Pados fellépésével tárul a nagyközönség színe elé, akkor talán találkozunk ismét srácok… Az első sorban…

https://www.facebook.com/turbozenekar?fref=ts
https://soundcloud.com/turboband
http://turboband.bandcamp.com/

Setlist
Revolution Within
Shine On
Mercury
Magnet
Snakes and Membranes
Soul Sister
Gates of Saturn
Vitézi = Flaming Swords
Nebulosus
Whirlpool
Avalon
If I Had a Plan
Liberator -----------------
We Fall
My World's on Fire
Heavyweight Promisses
One More Time


A fotókat készítette: Barabás J. (Perpetual Phot-Ogrephy)
[Tovább a képekhez...]