Gitár,Ének : Hényel Csaba
Basszusgitár : Szegedi Zoltán
Dob : Hényel László
ÉhenkórászokHényel Csabi: Gitár, ének Szegedi Zoli: Basszus, vokál Hényel Laci: Dob, vokálAz együttes 1992. 08. 22-én született, tehát lassan 14 éve! Hol is kezdjem...Annak idején, amikor a kis csapatunk összeverbuválódott, mint minden kezdõ zenekarnak, nehéz volt cuccot, gitárt szerezni, na és még ami a legfontosabb, próbahelyet. Hál' istennek voltak és vannak olyan jó barátok, akik ezeken a nagy bökkenõkön átsegítettek minket. Így már tudtunk gyakorolgatni, fejleszteni a zenei tudást, mert zeneiskolába egyikünk sem járt. Miután ezek a dolgok kezdtek kialakulni, elindultak a saját számok gyártásai és az ezzel járó koncertezések. Igen sokat játszottunk Hatvanban (mivel itt lakunk), a környezõ városokban, falvakban. Évrõl-évre egyre több számot alkottunk, ezáltal nõtt a repertoár.Éveknek, ismétlem éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy 2000-ben el tudtuk készíteni az elsõ 6 számos demónkat. Az elsõ tiszta felvételünket a City - sound Stúdióban készítettük. Nagyon örültünk neki. Ezzel az anyaggal már tudtunk fesztiválokra, koncerthelyekre jelentkezni (kisebb--nagyobb sikerrel). Mondani sem kell, gyorsan elterjedt a demó az ismerõsök + még ki tudja kik között.2002-ben ismét sok segítséggel, a szolnoki Denevér Stúdióban felvettük az úttörõ albumot, melynek a címe: Társasjáték. Erre a lemezre 10 új számot zenéltünk fel. Ez az album igen sokat lendített a szekéren. 2003 tavaszán az Auróra Records kiadta, mely elég sikeresen elterjedt az egész országban.2003-ban megindultak a koncertezések, már fesztiválokon is felléptünk ( Rockmaraton, EFOTT), ebben az évben kerültünk be az Utazó Punkcirkusz fellépõi közé. Innentõl kezdve minden évben már állandó zenekarként szerepelünk.2004-es évben több, mint 70 itthoni, és külföldi koncertet tudhatunk magunk mögött,2004-es évben több, mint 70 itthoni, és külföldi koncertet tudhatunk magunk mögött, pl.: 03. 05. GÖDÖLLÕ, Trafó 03. 12. VÁRPALOTA, Alagsor 03. 14. KOMLÓ, Zrínyi klub 03. 19. SZEGED, Rock klub 03. 20. KISKUNHALAS, Vízmû klub 03. 26. SZEKSZÁRD, Zug 03. 27. DUNAÚJVÁROS, Club 108 Sörözõ 04. 09. KAPOSVÁR, Pogó-center 04. 11. BALATONBOGLÁR, Ifi-ház 04. 16. GYÕR, To-Rock 04. 17. FERTÕSZENTMIKLÓS, Roadside 04. 24. BAJA, Armstrong 05. 15. KUNSZENTMÁRTON, Punk- fesztivál 06. 04. KECSKEMÉT, Rock Café 06. 11. BUDAPEST, Vörös-lyukNégy országos turné, ismert zenekarokkal, pl.: Auróra, Prosectura, HétköznaPI CSAlódások, Konflikt.Szerencsénk volt Erdélyben is 2 önálló turnét szervezni, melyek igen sikeresek voltak, nagyon szép emlékekkel tértünk haza ( Temesvár, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti )Médiaszereplések: Magyar ATV., Bp - tv, Viva-tv, Fix –tv, Hálózat tv, Fõnix-tv Másik-rádió fm- Gödöllõ, Trió-rádió- Jászberény, Fesztivál fellépések: Rockmaraton, Summerground, Hunderground, Punk Island Sk), Bootleg2005-ben szintén sok koncertet adtunk, közel 60 állomáson keresztül zakatoltunk.Sikerült ismét megalkotnunk egy új albumot a kecskeméti Origó Stúdióban, melyen 10 új dal hallható+ a legsikeresebb szám ( Ez jutott nekem ) az elõzõ albumról. A megjelenést 2006 tavaszára tervezzük, egy országos lemezbemutató turnéval egybekötve.

Albumok :

Társasjáték (2002)
Éhenkórászok - Társasjáték1.Ez jutott nekem 
2.Utcai forradalmár 
3.Maradsz, ami vagy 
4.Álmodom 
5.Fáj 
6.Gazdagon élsz 
7.Zűrös éjszaka 
8.Még egy sört 
9.Habostorta 
10.Társasjáték 
Koldusok közt a király (2005)
Éhenkórászok - Koldusok közt a király1.Az én életem 
2.Hatalom 
3.Itt kell élnem 
4.Kapitalista újítások 
5.Koldusok közt a király 
6.Szabadon, mint a madár 
7.Üdvözöl a média 
8.Keresztre feszítve 
9.Mostanában 
10.Őszi eső 

Kedvencek közé jelölték :
Livi, Pihe, Akiseki, xpLod, Féreg, Neuman, Iszákos Gömbvillám, chumpyan, Skuli007, Kukor!ca, Loraline, prinSzesz, kiscse20, Pirinyo, Punk Guy, Letrapunk, Csik2, Zenélő sörnyitó, kennyhu, saddamjihad, whitetrashgigolo, Otaru, hutyu, Sziklapunk, Aniii, Metálfecó, Dínó, bubopunk, rizsaapunk, Kóbor Vámpír, PunkDino, Sörpunk, The Distillers, Kopesz, TekintetesÚr, Anita96

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0066 s