| gitáros : | Elek János |
hegedűs : | Farkas Ágnes |
hegedűs : | Kerekes Ágnes |
hegedűs : | Bukovszki Beatrix |
basszusgitáros : | Tóth Dániel |
dobos : | Kovács Kálmán |
A zenekar „hivatalosan” 2006 februárjában alakult. A kezdetek kezdetén 4 hegedűsünk Balogh Heni, Farkas Ági, Törőcsik Réka és Posztós Ádám a „hagyományos” zeneiskolai hegedűoktatás mellett már egy ideje könnyűzenei darabok feldolgozásával próbálkozott. A Karcagi Regionális Fesztiválon való fellépés ideális alkalomnak mutatkozott a formáció bemutatkozására, csak az Unforgiven-be kellett még egy gitáros, úgyhogy Ági és Réka egy este a HEMO-lépcsőn sörözés közben meglepő határozottsággal levadászták Elek Jánost, hogy van-e kedve esetleg fellépni velük. Persze volt...
Az első próba után megmutatkozott, hogy úgy lesz teljes a kép, ha hívunk egy basszusgitárost és egy dobost is. Így a fellépésre Fazekas Pállal (dob) és Marsi Illéssel (basszusgitár) készültünk. Az ötlet életképesnek bizonyult, úgy döntöttünk együtt maradunk, s ha van igény rá, így színesítjük Karcag és környéke – amúgy sem szürke – zenei palettáját.
Illés sajnos a hosszú távú együttműködést nem tudta vállalni, de Balázs Péter (Csöves) ezer örömmel lépett a helyére és dolgozott is velünk egy darabig. Elfoglaltságai egy idő után Fazekas Palit is elszólították a zenekarból, így az ő helyét Kovács Kálmán vette át a dobok mögött. A kezdeti idők az útkereséssel, a klasszikus zenei oktatás és a rockzenei látásmód összehangolásával teltek.
Ha műfajba kell sorolnunk magunkat, akkor instrumentális metál zenét játszunk, de a hegedűszólamok miatt a lágyabb zenéket kedvelő közönségtől is igen pozitív visszajelzéseket kapunk. Kezdetben inkább feldolgozások szerepeltek a műsorban (Apocalyptica, Metallica, Nightwish és Stratovarious számok instrumentális átiratai), de elsődleges cél volt és maradt is, hogy a program gerincét saját szerzemények adják.
A zenekar személyi összetétele folyamatosan változott. Csöves helyét Somogyi Viktor vette át, aki az autentikus rock’n’roll világából ugrott be kisegíteni, míg állandó bőgőst nem találunk, majd az ő helyére érkezett Kupás Zoltán. Zoli igazi jazz basszusgitáros, aki egy hecc – és a barátság - kedvéért vállalt egy fellépést velünk, majd legnagyobb örömünkre itt is ragadt. A formáció már az elején is eléggé egyedi ötlenek tűnt, amit a tagok ilyen heterogén zenei érdeklődési köre csak még tovább színez. 2008 végén Balogh Henitől iskolai elfoglaltságai miatt szomorúan, de - mint eddig mindenkitől - töretlen barátsággal elváltunk. Posztjára két jelentkezőnk is akadt, akik közt nem tudtunk dönteni, így az eredeti 4 hegedűs megszólalást visszahozva kialakult a jelenlegi hangszeres felállás:
Bukovszki Beatrix (hegedű)
Farkas Ágnes (hegedű)
Kerekes Ágnes (hegedű)
Törőcsik Réka (hegedű)
Elek János (gitár)
Kovács Kálmán (dob)
Tóth Dániel (basszusgitár)
2007. decemberében készíthettük el a demó anyagunkat egy a Gyöngyösi tehetségkutatón elért különdíjként Budapesten, a Merkaba stúdióban Mátyás Attila segítségével, ami a Szárnyakon címet kapta, és 4 saját számot tartalmaz. (Alázat nélkül, Hazudtak, A nap, Szárnyakon). Ezt még néhány számmal tovább szeretnénk bővíteni, ami megmutatja a legújabb felállásunkban rejlő erőt, majd az anyag - reméljük, minél hamarabb - a közönség kezébe kerül.
Terveikben szerepel zenénk minél szélesebb körben való bemutatása, amiben nagy segítségünkre van menedzserünk Sántha Laci, vagy ahogy motoros körökben ismert: Szürke. A bemutatkozásra remek lehetőséget adnak a saját szervezésű bulik, a motoros találkozó meghívások, de nyitottak vagyunk bármely zenekarral történő kapcsolatfelvételre, közös koncertek szervezésére is.
Kontakt:
Elek János
elekj11@gmail.com
30/2877785
Sántha László
szurke@karcagimotoros.hu
30/3017471
|
Szárnyakon (2007) |
---|
| 1. | Alázat nélkül | 2. | A Nap | 3. | Hazudtak | 4. | Szárnyakon | 5. | Hazudtak - Különleges, alkalmi felállás |
|
Kedvencek közé jelölték :
Árva zenekar profil
Hozzászólások : |
Nincs hozzászólás. |
|
|
0.0046 s