Skinny Puppy logo
A zenekart 1982-ben alapította cEvin Key (eredeti nevén Kevin Crompton), aki a popegyüttes Images In Vogue dobosaként experimentálisabb hangzásokról álmodozott. Megismerkedett a késöbbi frontemberrel, Nivek Ogre-val (eredeti nevén Kevin Ogilvie), akivel hasonló volt az érdeklôdése: horrorfilm-rajongók voltak, és az elektronikus zenében is hasonló irányokat kerestek. cEvin hangokkal, hangszerekkel való kisérletezésbôl született zenéit késôbb "hangszobrászatként" definiálta. 1984-es kazettájuk a Back and Forth szerzôi kiadásban látott napvilágot, de egy szerencsés véletlen folytán cEvin egyik barátja éppen akkoriban indította el Nettwerk nevû lemezkiadóját, így elsô EP-jük a Remission is megjelenhetett ugyanebben az évben.Elsõ teljes hosszúságú lemezük a Bites 1985-ben jelent meg. A kezdetekkor egy Wilhelm Schroeder nevû billentyûs is játszott velük, de az akkor még amatôr szintis soha nem volt a Skinny Puppy teljes jogú tagja és a következõ Mind: The Perpetual Intercourse (1986) lemez munkálatai közben el is hagyta a zenekart.
Ekkor csatlakozott hozzájuk Dwayne Rudolph Goettel, aki gyakorlott billentyûs volt és hamar a zenekar meghatározó elemévé vált. Ebben a felállásban, kiegészülve Dave 'Rave' Ogilvie producerrel olyan meghatározó lemezeket alkottak mint a Cleanse Fold And Manipulate (1987), a VIVIsectVI (1988), a Rabies (1989), a Too Dark Park (1990) és a Last Rights (1992). 1986 és 1992 között 6 alkalommal (1985-1986-1987-1988-1990-1992) turnézták keresztül Észak Amerikát és 3 alkalommal (1986-1987-1988) Európát.
1993-ban új kiadóhoz az American Recordingshoz igazoltak, azzal a céllal, hogy megalkossák pályafutásuk legkiemelkedõbb lemezét, de a váltás sajnos nem várt eseményeket hozott magával. A kezdeti pozítiv jelek ellenére nem értettek szót az új kiadóval és a bandán belüli ellentétek is kiélezõdtek. Az események tetõzéseképpen D.R. Goettel 1995-ben heroin-túladagolásban meghalt, így az 1996-ban megjelent The Process címû lemezt nélküle voltak kénytelenek befejezni. A lemezkészítés körüli bonyodalmak és Dwayne tragikus halála a zenekar (ideiglenes) feloszlását erdményezték. Ezekután a két alapító tag különbözõ projecteken dolgozott tovább.
2000-ben, Drezdában, német koncerszervezõk megszállottságának köszönhetõen, egy koncert erejéig ismét összeállt cEvin és Ogre. Az emlékezetes eseményt a Doomsday live album örökítette meg. Már akkor felröppentek a hírek egy új lemezrôl, míg végül, 2004-ben véget ért a bizonytalanság: nyolc évvel a zenekar életében történt törés után, megjelent a The Greater Wrong of the Right. A lemez megjelenését hatalmas turné követte.
Zenéjüket meghatározó együttesekként a Kraftwerk-et, a Throbbing Gristle-t vagy a Legendary Pink Dots-ot szokták említeni, utóbbi kettôvel késôbb kollaboráltak is, de több más zenekarral is dolgoztak együtt (pl.: Ministry, Revolting Cocks, KMFDM, Pigface).
A Skinny Puppy mellett a tagok rengeteg egyéb projektben vettek részt:aDuck (Dwayne), Download (cEvin, Dwayne, Philth, Mark Spybey), Cyberaktif (cEvin, Dwayne, Bill Leeb), Doubting Thomas (cEvin, Dwayne), Hilt (cEvin, Dwayne, Al Nelson, Rave, Ryan Moore), ohGr (Ogre, Mark Walk), Rx (Ogre, Martin Atkins), PletEAU (Philth, cEvin, Anthony Valcic), The Tear Garden (Skinny Puppy és a Legendary Pink Dots).

(forrás: www.skinnypuppy.hu)

Albumok :

Back and Forth (1984)
Skinny Puppy - Back and Forth1.Sleeping Beast 
2.K-9 
3.Quiet Solitude 
4.The Pit 
5.Dead of Winter 
6.A. M./Meat Flavour 
7.Edge of Insanity 
Remission (1984)
Skinny Puppy - Remission1.Smothered Hope 
2.Glass Houses 
3.Incision 
4.Far Too Frail 
5.Film 
6.Manwhole 
7.Ice Breaker 
8.Solvent 
9.Sleeping Beast 
10.Glass Out 
11.Brap... 
Bites (1985)
Skinny Puppy - Bites1.Assimilative 
2.Blood On the Wall 
3.Dead Lines 
4.ChurchIcebreaker 
5.Tomorrow 
6.Dead Doll 
7.Film 
8.Love 
9.The Choke Social Decepton 
10.Christianity 
11.Basement 
12.Last Call Falling 
13.The Centre Bullet 
14.One Day 
Mind: The perpetual Intercourse (1986)
Skinny Puppy - Mind: The perpetual Intercourse1.One Time One Place 
2.Gods Gift (Maggot) 
3.Three Blind Mice Love 
4.Stairs And Flowers 
5.Antagonism 
6.200 Years 
7.Dig It (12" Version) 
8.Burnt With Water 
9.Chainsaw 
10.Addiction (2nd dose) 
11.Stares And Flowers (too far gone) 
12.deep down Trauma Hounds (remix) 
Cleanse Fold and Manipulate (1987)
Skinny Puppy - Cleanse Fold and Manipulate1.First Aid 
2.Addiction 
3.Shadow Cast 
4.Draining Faces 
5.The Mourn 
6.Second Tooth 
7.Tear or Beat 
8.deep down Trauma Hounds (remix) 
9.Anger 
10.Epilogue 
Remission and Bites (1987)
Skinny Puppy - Remission and Bites1.Somethered Hope 
2.Glass Houses 
3.Far Too Frail 
4.Solvent 
5.Sleeping Beast 
6.Brap... 
7.Assimilate 
8.The Choke 
9.Blood On the Wall 
10.Church 
11.Dead Lines 
12.Last Call 
13.Basement 
14.Tomorrow 
VIVIsectVI (1988)
Skinny Puppy - VIVIsectVI1.Dogshit 
2.VX Gas Attack 
3.Harsh Stone White 
4.Human Disease (S.K.U.M.M.) 
5.Who's Laughing Now? 
6.Testure 
7.State Aid Hospital Waste 
8.Fritter (Stella's Home) Yes He Ran 
9.Punk In Park Zoo's 
10.The Second Opinion 
11.Funguss 
Rabies (1989)
Skinny Puppy - Rabies1.Rodent 
2.Hexonxonx 
3.Two Time Grime 
4.Fascist Jockitch 
5.Worlock 
6.Rain 
7.Tin Omen 
8.Rivers 
9.Choralone 
10.Amputate 
11.Spahn Dirge 
Twelwe Inch Anthology (1990)
Skinny Puppy - Twelwe Inch Anthology 1.Dig It (12" Version) 
2.The Choke (re-grip) 
3.Addiction 
4.deep down Trauma Hounds (remix) 
5.Serpants 
6.Chainsaw 
7.Assimilate (r23) 
8.Stares And Flowers (def wish mix) 
9.Stares And Flowers (too far gone) 
10.Testure (12" mix) 
Too Dark Park (1990)
Skinny Puppy - Too Dark Park1.Convulsion 
2.Tormentor 
3.Spasmolytic 
4.Rash Reflection 
5.Nature's Revenge 
6.Shore Lined Poison 
7.Grave Wisdom 
8.T.F.W.O. 
9.Morpheus Laughing 
10.Reclamation 
Ain't It Dead Yet? (1991)
Skinny Puppy - Ain1.Intro 
2.Anger 
3.The Choke 
4.Addiction 
5.Assimilate 
6.First Aid 
7.Dig It 
8.One Time One Place 
9.deep down Trauma Hounds (remix) 
10.Chainsaw 
11.Draining Faces 
12.Smothered Hope 
Last Rights (1992)
Skinny Puppy - Last Rights 1.Love in Vein 
2.Killing Game 
3.Knowhere? 
4.Mirror Saw 
5.Inquisition 
6.Scrapyard 
7.Riverz End 
8.Lust Chance 
9.Circustance 
10.Download 
Back and Forth Series 2 (1992)
Skinny Puppy - Back and Forth Series 21.Intro (live in Winnipeg) 
2.Sleeping Beast 
3.K-9 
4.Monster Radio Man 
5.Quiet Solitude 
6.The Pit 
7.Sore in a Masterpiece Dead of Winter 
8.Unovis on a Stick 
9.To a Baser Nature/A.M./Meat Flavour 
10.My Voice Sounds Like Shit 
11.Smothered Hope (demo) 
12.Explode the P. A. (live brap) 
13.Assimilate (original instrumental demo) 
14.Edge of Sanity 
Brap - Back and Forth Series 3-4 (1996)
Skinny Puppy - Brap - Back and Forth Series 3-4 1.Jackhammer 
2.Splasher 
3.Double Cross 
4.Yo Yo Scrape 
5.Carry Guilty 
6.The Soul That Creaves 
7.Brap 
8.Sparkless 
9.Dead Doll 
10.Deadlines 
11.Last Call 
12.Uranus Cancelled 
13.All Eyes 
14.Reclamation 
15.Spasmolytic 
16.Grave Wisdom 
17.Tin Omen 
18.Gods Gift 
19.Convulsion 
20.Nature's Revenge 
21.Love in Vein 
22.T.F.W.O. 
23.Left Handshake 
24.Choralone 
Digital Brap - Back and Forth Series 3-4 (1996)
Skinny Puppy - Digital Brap - Back and Forth Series 3-41.Jackhammer 
2.Splasher 
3.Double Cross 
4.Yo Yo Scrape 
5.Carry Guilty 
6.The Soul That Creaves 
7.Brap 
8.Sparkless 
9.Dead Doll 
10.Deadlines 
11.Last Call 
12.Uranus Cancelled 
13.All Eyes 
14.Reclamation 
15.Spasmolytic 
16.Grave Wisdom 
17.Tin Omen 
18.Gods Gift 
19.Convulsion 
20.Nature's Revenge 
21.Love in Vein 
22.T.F.W.O. 
23.Choralone 
The Process (1996)
Skinny Puppy - The Process1.Jahya 
2.Death 
3.Candle 
4.Hardset Head 
5.Cult 
The Singles Collect (1999)
Skinny Puppy - The Singles Collect1.Testure (s.f. mix) 
2.Worlock-ed 
3.Dig It (short edit) 
4.Censor 
5.Assimilate 
6.Stairs And Flowers 
7.Inquisition (single mix) 
8.Spasmolytic 
9.Tin Omen 
10.Tormentor 
11.Addiction 
12.deep down Trauma Hounds (remix) 
13.Killing Game 
14.Smothered Hope 
15.Far Too Frail 
The B-Sides Collect (1999)
Skinny Puppy - The B-Sides Collect1.Addiction (2nd dose) 
2.The Second Opinion 
3.Serpents 
4.Punk In Park Zoo's 
5.Yes He Ran 
6.Cage 
7.Lahuman8 
8.Mirror Saw (dub mix) 
9.Shore Lined Poison (remix) 
10.Harsh Stone White (live) 
11.Tin Omen 1 
12.Brak Talk 
13.Amputate 
14.Bark 
15.Nature's Revenge 
Doomsday: Back and Forth Vol. 5 Live in Dresden (2001)
Skinny Puppy - Doomsday: Back and Forth Vol. 5 Live in Dresden1.deep down Trauma Hounds 
2.Love in Vein 
3.Inquisition 
4.Convulsion 
5.Worlock 
6.Grave Wisdom 
7.Killing Game 
8.Social Deception 
9.First Aid 
10.Testure 
11.Dig It 
12.Tin Omen 
13.Harsh Stone White 
14.The Choke 
Puppy Gristle (2002)
Skinny Puppy - Puppy Gristle1.Process 
2.Curcible 
3.Blue Serge 
4.Morter 
5.Amnesia 
6.Cellar Heat 
7.Puppy Gristle 
Back and Forth 06Six (2003)
Skinny Puppy - Back and Forth 06Six1.Meat Flavoured Factor 
2.Brak Yaletown 
3.Ambient Fruit 
4.The Poison Mouth 
5.Schrimpz 
6.Interview 
7.Brassy Excellence 
8.Morphous (v2) 
9.Subskull 
10.Hateskill (v2 extended version) 
11.Hardset Head (live) 
12.Scared 
The Greater Wrong Of The Right (2004)
Skinny Puppy - The Greater Wrong Of The Right1.I'mmortal 
2.Pro-Test 
3.EmpTe 
4.Neuwerld 
5.Ghostman 
6.dOwnsizer 
7.Past Present 
8.Use Less 
9.Goneja 
10.DaddyuWarbash 
Mythmaker (2007)
Skinny Puppy - Mythmaker1.magnifishit 
2.daL 
3.haZe 
4.pedafly 
5.jaHer 
6.politikiL 
7.lestiduZ 
8.pasturN 
9.ambiantz 
10.ugLi 
Back & Forth 7 (2007)
Skinny Puppy - Back & Forth 71.First Night In Malibu 
2.Wrong Rip Fixin 
3.Morphous (demo version) 
4.Cast Iron Bathtub 
5.Process 2 
6.This Is Your Terror 
7.Cauldron of Sorrow 
8.All In Her Mind 
9.Disco Infernal (Raw Candle) 
10.Mindfuck 17 
11.Those Loud Neighbours 
12.Hud (Amnesia Odd) 
13.K Storm 
14.Haunted 
15.It's History 
16.Blood 
17.Sters 150 

Kedvencek közé jelölték :
rákkenNugát (naughty nougat), hathor, LordH, Xenomorph, M00nDanC-R, Félig nyúzott bakkecske, Sarkcsillag, Jajj, pudding, Die.Form, AnNeSsZ, Desiree, Zolka, MISERY, Dreamcypher, kliszta, biglevi, fadeaway, Toxic Victoria, VampirBoy, Marilyn Manson 666, Twiggy, frustrated, ad_infinitum, Jonathan Kain, MrpontL, (AvivA), Hellbull, Edeneye, Macskusz13, noveroni, _Petra_, kytikozmusz, Gabriel Limevillager, Sugar Cube, lebovsky, Dark Mary, DANJO, J.Roky, Tepeske, N4r, Morgendorffer

Árva zenekar profil
Hozzászólások :
Skinny Sixx
Skinny Sixx
2010.05.12. 19:15:26
2010. augusztus 19 SKINNY PUPPY KONCEEEEEEEEERT :DDDDDD

Remélem innen is sokan jönnek majd ;)
"Soft spoken changes nothing"

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0213 s