Végtelenbe érve
Hallom még barátom víg dalát A csendet is elviselem
A végtelen peremén hallom szavát Ha van miért megküzdenem
Hol vagyok? Ne hagyj most magamra! Ha kell én harcolok éjeken át
Higgyük el együtt, hogy semmi se fáj! Ha jó neked reggelig tűzben elégni velem
Az ütéstől félek, de elébe állok Egy, két, há’ - fel nem adom
Keményre estem, de úgyis felállok Négy, öt - fáj, nem tagadom!
Dalom, ha szól fejemben még, szívem még érez Számolj rám, hogy éljek még!
Tudok szeretni, nevetni még Mert tudnék még nevetni én!
De Tőled már egy éjjel választ el
De az élet
Hit nélkül semmit sem ér
Szív nélkül senki sem érez
Hang nélkül dalom sem él
Gyászolhatjuk nemzetünket végtelenbe érve Hat, hét, nyolc – egy üzenet
Engedjük fel zászlónkat, hadd lobogjon végre! Kilenc, tíz – „béke veletek”
Kihunyt a fény, köszön felénk egy magányos jéghegy Szólj hozzám! Ébresszél!
Te is beszélsz, te is remélsz Sötét van, kihunyt a fény!
De az egységtől sok részlet választ el
De az élet
Hitünkbe mártott remény
Itt nappalnak mondják az éjjelt
A sötétség fényről beszél
De mit kezdjek most a szavakkal?
Én a színeket keresem!
Meddig tart még az éjjel?
Meddig tart még a csend?
Te eladnád-e, mi eladható?
Megosztanád-e, mi megosztható?
Bántanál-e, vagy gondoskodnál?
Néznéd-e azt, hogy másoknak mi a jó? |
