Káderek logo
Káderek Ének, Gitár : Ölyüs Viktor
Gitár, Vokál : Bernáth Samu
Basszus : Hajós Tompi
Dob : Ölyüs Roland
Gitár, Vokál : Woynárovich Tamás
Tulajdonképpen már régóta együtt zenéltünk és túl voltunk már néhány mérföldkõnek számító koncerten (Sziget Fesztivál, játszottunk a Real Mckenzies elött) amikor bevettünk egy harmadik gitárost és zenénket új alapokra helyezve megalakítottuk a KÁDEREK zenekart 2006-ban. Még abban az évben felvettük elsõ „Hangtalan gitár” címû lemezünket, ami decemberben jelent meg szerzõi kiadásban. A különbözõ netes portálokon és a nyomtatott médiában is (pl. Metal Hammer) pozitív kritikát kapott. Egyetlen hátrányként a demós hangzás lett több helyen kiemelve. A lemez - a szerzõi kiadás és a szerény anyagi keretek ellenére is - több száz emberhez jutott el, a koncertek és az internetes letöltések következtében.Budapesten már sikerült egy egyre szélesedõ rajongói bázist kialakítani, 2007. december 29-én megrendeztük az I. Káderfesztet, a Macskanadrág a C.A.F.B. és a Honeyball vendégszereplésével.A 2008-as év az elsõ videóklippünk forgatásával kezdõdött, majd a DMS stúdióban folytatódott. Felvettünk egy új dalt, amit mind hangzásilag, mind zeneileg komoly elõrelépésnek érzünk.Erre az évre célunk, hogy más ismertebb zenekarokkal karöltve vagy önállóan bejárjuk az ország klubjait, közben gõzerõvel készülünk a második lemezre, amit még idén szeretnénk megjelentetni. Hangtalan gitár ingyenesen letölthetõ itt: http://rapidshare.com/files/191500379/K_derek-_Hangtalan_git_r.rar

Albumok :

Hangtalan gitár (2006)
Káderek - Hangtalan gitár1.Föld forog tovább [watch video]
2.Szép jó napot 
3.Amíg lehet [watch video]
4.Hazatérek [watch video]
5.Hangtalan gitár 
6.Végtelen 
7.Rendes emberek 
8.De Niro 
9.Idegen a világ 
10.Búcsuzzunk 
Viharcsináló (2009)
 1.Szívem vezessen 
2.Otthon legyek 
3.Kérdés nélkül [watch video]
4.Elviselt csend 
5.Végtelenbe érve 
6.Élni és elégni 
7.Fáradt dallam 
8.Pirkadna már 
9.A Nap felé 
10.Újra veled álmodom 
11.Hallhatatlan szimfónia 
12.Szivárványország 

Kedvencek közé jelölték :
Shelly, stVn, boszorkány, akhilleusz14, Féreg, Bendi, m.i.b., chumpyan, DarkAvenger, öcskös, misrock, Jeg er udodelig, Idióta, Promi, dzsimbeee, SvenHassel, JanosztheHun, punkpatkany, Punk Guy, Bölény18, bgombi, PunkDino, fekóóó, KALAPÁCS-ÖKÖL, Lucaa, TekintetesÚr

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
punkerin
punkerin
2012.01.28. 21:37:52
" ÉN A DALOMAT JÁTSZOM EGY ÉLETEN ÁT, A FÖLD MEG CSAK FOROG TOVÁBB"
Tudd meg, itt érző szív ver, a fontos a jó, a szeretet Nem akarok látszani, játszani másnak egy ócska szerepet Túl sok hazug dal van már, nem kell folytatás Én azt üvöltöm neked, amit a lelkemből a dallam kiás!

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!

Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0047 s
© kaderek.rockerek.hu