És ismét szobám magánya vár
Erőm sincsen megtörni már
Minden erőmet a haldokló nappal
rózsaszín vattái isszák fel, és kifáradt haragom facsarom beléjük
A szürkülő ég levegője fullasztóan tapad rá a bőrömre
A FEKETE VASKORLÁTOT RÁZVA
tudom, éjjel úgysem alszom
PÓZNÁK, JÁRDÁK, LÁMPÁK KÖZÖTT
vívom értelmetlen harcom
VÉGSŐ SORON, HA ÚGY ESNE, HOGY
ön magamra bajt is hoznék
TUDNI AZÉRT MEGNYUGTATÓ,
hogy senkinek sem hiányoznék
Penészes falak közt jobb híján
Fájdalmam beleüvöltöm a legmocskosabb, sötét sikátorokba
SZENNYES POCSOLYÁK TÜKRÉBEN
fürdetem a bánatomat
FÖLÉM TORNYOSULÓ LÁMPÁK
jelölik ki az utamat
VÉGSŐ SORON, HA ÚGY ESNE, HOGY
ön magamra bajt is hoznék
TUDNI NAGYON NYUGTALANÍTÓ,
senkinek sem hiányoznék
Minden életkép oly életlen,
Lassan rá kéne ébrednem
HOGY FOGALMAM SINCS MIRE VÁROK
NEM KERESEK NEM TALÁLOK
HA VOLT IS HITEM EGY IDŐBEN
EGY JOBB ÉLETBEN HÁT ELVESZTETTEM
ÉS NEM ÉN VOLTAM
NEM ÉN DÖNTÖTTEM |
