Replika logo
Replika Ének ,Sologitár : Csató Péter (CSATÓ)
Dob : Szabó Gergő (GERGŐ)
Basszusgitár : Falat
Történet:

A Replika 1994 nyarán alakult Debrecenben. Az elsõ demo '95 februárjában jelent meg "Testek" címmel, amely igényes kivitelezése és a kritika pozitív reakciója révén lehetõvé tette a kazetta széles körû terjesztését. Az 1995-ös év elsõsorban elõzenekarozással telt el, melyben nagy segítséget nyújtott a Tankcsapda zenekar, illetve akkori menedzserük, Kémeri Péter. Az önálló koncertek és a nyári fesztiválok is jelentõs eredményt hoztak a zenekar munkájában.Második demójuk elkészítése elõtt "Nem érdekel" címû nótájuk felkerült a Metal Hammer magazin Demonstráció II. válogatására. A "Hanyatlás" demo után a Sony Music jelentette meg elsõ két lemezüket "Nem leszek áldozat" valamint "Ima" címmel. Az "Ima" lemez elõtt megbomlott a zenekar elsõ felállása, Csató Péter énekes-gitáros mellõl távozott Fazekas Krisztián bõgõs, és Kiss Árpád dobos.Helyüket Tóth Laboncz Attila (basszusgitár) és Hargita Gábor (dob) vette át. Ez a felállás rögzítette talán a legellentmondásosabb Replika lemezt, mely hangzásvilágát és dalszerkezetét tekintve is kísérletezõbb irányba tolódott el, mint elõdje.1999 végén újabb tagcsere történt, a '98-ban belépett két tagot a Neochrome zenekar ritmusszekciója váltotta fel Falat (basszusgitár), és Szabó Gergõ (dob) személyében. A megújult formáció elsõ bemutatkozása a 2000 tavaszán napvilágot látott "A Föld" címû hanganyagon történt, amely az elsõ két demo újrakevert felvételei mellett két vadiúj nótát - Világlélek, Magadat szolgáld � is tartogatott a rajongók számára. És ha már lúd legyen kövér, a megújulás nem csak a tagcserékben mutatkozott meg hanem kiadóváltás terén is. Megváltak a Sony Music-tól és leszerzõdtek az E.Z.S. Music, Shock Records label-jéhez. "A föld" már az új kiadó égisze alatt jelent meg, melynek folytatása 2000 októberben jelent meg "Testbe Zárt Lélek" címmel.2001 októberében megjelent a "Másik Világ Kapujában" címû album, mely zeneileg a Replika történetében új irányt mutat. Ezen a már megszokott extrém illetve thrash metal elemek mellett a tradicionális hard rock elemei is felfedezhetõek. A dalok az eddigieknél dallamosabbak. A szövegek az egyén, azaz a lélek önmegvalósítását helyezik elõtérbe, a lelki élet illetve lelki megértés fontosságára próbálják felhívni a figyelmet.A 2002. év során zenekar kétharmada, a Frogshow zenekar két tagjával kiegészülve (Rábold Ákos, Szegedi Károly) elkezdte áthangszerelni a már meglévõ Replika dalok egy részét, melynek eredménye a 2003 novemberében megjelenõ "Acoustica" címet viselõ unplugged album. A néhol keleties, néhol flamenco hatásokat felvonultató lemez a Replika egy teljesen új oldalát mutatja meg. A hangszerelés következtében nagyobb hangsúly helyezõdik a szövegvilágra. A project megalakulását kiadóváltás is kíséri, a zenekar megválik az E.Z.S. Recordstól, az album az Eternal Soul kiadó gondozásában jelenik meg.2004 novemberében megjelent a "Durva Élet" címet viselõ album, mely a kísérletezõs évek után a hagyományosabb "zúzósabb" Replika vonalat viszi tovább. Több helyen is megmaradtak a dallamosabb, éneklõsebb idõszakban feltûnt új elemek, de az album egésze egy erõs extrém / thrash lemeznek titulálható. Az album az Edge Records/Eternal Soul égisze alatt jelenik meg.2005-ben ünnepli a zenekar 10 éves jubileumát, az exkluzív koncertprogramot országszerte bemutatják, mely turnéból a Budapest Wig-Wam klubbeli illetve a debreceni Lovardában rendezett koncertet rögzítik, mely koncertekbõl egy LIVE CD/DVD-t jelentetnek meg 2006-ban, "Igazi kép" címmel. Az anyag érdekessége, hogy a 10 év során felgyülemlett video anyagok illetve az összes formációval történõ beszélgetések tarkítják.2007. márciusában jelent meg a zenekar 8. lemeze "Nem Hiszek" címmel,melyet 2 nyelven adtak ki angolul és magyarul. 2010 júniusában jelenik meg a zenekar 9. lemeze "Az Élvezetek Földjén" címmel.

Albumok :

NEM LESZEK ÁLDOZAT (1996)
Replika - NEM LESZEK ÁLDOZAT1.Isten nevében 
2.Világ - mit vársz tőlem 
3.Szívom az erőd 
4.Csak magadért 
5.Nem leszek áldozat 
6.Gyilkos rendszerek 
7.Nincs rá szükséged 
8.Ne engedd 
9.Félj 
10.Elátkozottak 
11.Pusztíts el engem 
IMA (1998)
Replika - IMA1.Ez a sorsom [watch video]
2.Még 
3.A tűz 
4.Ima [watch video]
5.Keress valaki mást 
6.A tükrön túl 
7.Feszíts meg 
8.Ennyi 
9.Függetlenség, szabadság 
10.Egyedül 
11.Néhány őszinte szó 
12.Miért vagyok itt 
13.Egyesíteni akarom magam 
A FÖLD (2000)
Replika - A FÖLD1.Világlélek 
2.A Föld 
3.Testek 
4.Miénk a hely 
5.Hanyatlás 
6.Ott van benned 
7.Magadat szolgáld [watch video]
8.Áll a fiú 
9.Nem érdekel 
10.Krisztus hiába sír 
11.The World 
TESTBE ZÁRT LÉLEK (2000)
Replika - TESTBE ZÁRT LÉLEK1.Legyen mindegy 
2.Nem vagy biztonságban 
3.Nem hagy nyugodni 
4.Igazi kép 
5.Ennyit ér 
6.Engedj el 
7.Nem találod 
8.Szabadíts meg 
9.Két véglet között 
10.Velem vagy ellenem 
11.Álom 
12.Nincs kegyelem 
MÁSIK VILÁG KAPUJÁBAN (2001)
Replika - MÁSIK VILÁG KAPUJÁBAN1.Fel a csúcsra 
2.A lélek útja [watch video]
3.Másik világ kapujában 
4.Ott ragyog 
5.A kezdet és a vég [watch video]
6.Itt vagyunk még 
7.Sohasem múlik el 
8.A film 
9.Kicsi a világ... 
10.Hogy szerethesselek 
11.Végtelen lánc 
12.Vigyél el 
Acoustica (2003)
Replika - Acoustica1.Ott ragyog 
2.Vigyél el 
3.Feszíts meg 
4.Nélküled 
5.Másik világ kapujában 
6.Egyedül 
7.A lélek útja [watch video]
8.Hogy szerethesselek 
9.Végtelen lánc 
10.A tükrön túl 
11.Szabadíts meg 
12.A kezdet és a vég 
13.Ima 
14.Sohasem múlik el 
15.Sri Guru-vandana 
DURVA ÉLET (2004)
Replika - DURVA ÉLET1.Ments meg 
2.Mit akarsz tőlem 
3.Azért élek [watch video]
4.Valami vár itt rám 
5.Átverés [watch video]
6.Mindent akarok [watch video]
7.Egyedül nincs esély [watch video]
8.Egyszer élünk 
9.Mit rontottam el 
10.Tépd szét 
11.Hová jutok 
12.Egyre közelebb 
Igazi Kép CD/DVD (2006)
Replika - Igazi Kép CD/DVD1.A föld 
2.Testek 
3.Miénk a hely 
4.Félj 
5.Ez a sorsom [watch video]
6.Függetlenség, szabadság 
7.Feszíts meg 
8.Igazi kép 
9.Másik világ kapujában 
10.A kezdet és a vég 
11.Valami vár itt rám 
12.Mindent akarok 
13.Átverés 
14.Egyedül nincs esély 
15.Tépd szét 
NEM HISZEK / I DON'T BELIEVE (2007)
Replika - NEM HISZEK / I DON1.Menekülök a világtól 
2.Magányos harcosok 
3.Nem kell 
4.Nem hiszek 
5.Körbe ért 
6.Érezhessem 
7.Fogadd el 
8.Melyik a nekem való 
9.Úgy fáj 
10.Harcolnod kell 
11.Érted harcolok 
12.Aki megmondja 
AZ ÉLVEZETEK FÖLDJÉN (2010)
Replika - AZ ÉLVEZETEK FÖLDJÉN1.Holnap megváltozom 
2.XXI.századi városlakó 
3.Mindenki ugyanolyan 
4.Amiben élünk 
5.Ha velem vagy 
6.Ilyen vagyok 
7.Boldog élet 
8.Csak rólad szóljon 
9.Szép emlék 
10.Add meg 
11.Körbe jársz 
12.Amiben élünk (acoustic) 

Kedvencek közé jelölték : 778
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
pONtosan az
pONtosan az
2012.01.10. 09:49:23
Az új album elég gyenge lett sajnos.
 
doomicus
doomicus
2011.06.16. 21:49:30
sajna Gergő 11 év után elhagyta a zenekart.
 

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0065 s