Hírek

Tagok

Chat

Fórum

Képtár

Cikkek

Koncertek

Zenekarok

Bejelentkezés

Morgue

	Valódi név: Ó. Annamária ♀ Rockerek.hu azonosító-szám: 0018011 Weboldal címe: http://rockerek.hu/Morgue Lakhely: Pécs Születésnap: 1987-05-09 Regisztráció dátuma: 2008.12.29. 14:17:09 Látogatások száma: 264 Utolsó bejelentkezés: 2011.12.20. 11:47:50 Hozzászólások: 98
Képek :
Kedvenc együttesei :
Abigor, Anaal Nathrakh, Anorexia Nervosa, Astarte, Bathory, Behemoth, Beherit, Behexen, Belphegor, Borknagar, Burzum, Carpathian Forest, Dark Funeral, Darkthrone, Dimmu Borgir, Emperor, Enthroned, Frost, Gorgoroth, Graveworm, Helheim, Immortal, Jotunspor, Kampfar, Keep of Kalessin, Koldbrann, Limbonic Art, Lucifugum, Marduk, Mayhem, Merrimack, Mysticum, Nargaroth, Nattefrost, Nihil Nocturne, Nocturnal Depression, Nokturnal Mortum, Nortt, Ragnarok, Satyricon, Tsjuder
Szeret :
HALLHATATLAN CÍMŰ LEGKEDVESEBB VERSEM: Mikor megnyitottam kapum a Megsebzett Világnak, Kitártam Én Lelkem egy Érzésnek, egy Csodának…. Mára már Én Éltetem a Határtalan Magányt… Nem engedtem Magamhoz más Érzést, csak a Végtelen Halált… Szomjaztam Én a Fénytelen Árnyat… Útján Haladtam, de már Elfáradt Lábam… Leültem egy Fához Nyugtalan…zokogva Sírtam… Életem szenvedését egy kis darab papírra Írtam… Nem maradt hát már semmi nékem, csak Hinni Benne… Hinni, hogy egyszer majd, megtöri s elviszi Hitvány Lelkem… Hinni, hogy átsegít egy Szebb Világba… A Mindenható Örökkévalóságba… A Fának tövénél vártam hosszú Hónapokat, Éveket… De nem jött…magamra hagyott…mindig így ébredek… Sikít a Fájdalomtól, láztól, Szétszakadt Testem… Remeg a szám, fuldoklom és Vérzik a Lelkem… A Fa ágaival Átkarolta a Véget nem Érő Kín Lényét… Évszakokon át egyedül Ringatott, Nyugovóra Térvén… Magához Vett, Megvédett, a Fenyegető Világ Haragjától… S Kit monoton Lét Teremtett, annak Atyjától… A Fának Végtelenül Véges Karja a Távolra Mutat… Tovább kell Menjek, adott egy Lehetőséget, egy Utat… Sajog a Lábam az örök Futástól, de Felkelek… Az elején Elestem, majd visszanéztem… Ég Veled!... Az Út Beláthatatlan, erre nem Léteznek Számok… Megpróbáltam néha pihenni, de nem Jöttek az Álmok… Mikor mérföldek után Kövek és Szilánkok sebezték Lábam… Mikor eldőltem a Kimerültségtől, már csak Kúszva Másztam… Sötét van, Komor és Hideg, Ruhám rongyos, gombom Sincs… A Körmeim még Élesek, Túrok a földbe, már ott keresem, ami Kincs… Gyorsan, gyorsan, Menedéket! Vizet, Életet! Elakad a Hangom, újra és újra… De a most Megfagyott Kezem, már csak a Levegőt Túrja… A Szemem is becsukom, mert vérzik és Fáj… A Fekete porban Fekszem, Testem már Fel nem Áll… De egy Vakító Fényre pofákat vág Arcom, Víz jön a szememből, már nem is Könnyek… Most már egyáltalán nem érzem Hidegét e Végtelen Földnek… Odatér mellém, megtörli Haladástól Mocskos Arcom… Úgy mondanék néki Valamit, de újra Fuldoklik a Hangom… Mosolyog!... oly rég láttam mosolyt, hogy nem is emlékszem Rá… Átnyúl Testemen, megfogja derekam, Felemel…Ő egy Angyal talán… A Fények lassan megszűnnek, az Idegen alakja emberré lesz… Ő, akit a Zord Idő hozott Magával, talán Mégis Velem lesz… Megtisztelve, Egyedül próbálok lábra állni, de újra Elesek… Majd az Ismeretlen megint Lehajol és Újra Felemel… Két Kezét homlokomra teszi, Meggyógyítja Sebem… Hosszú Ruhája Nyugalmat ad, Védelmez, Szüntelen… Már nincs olyan Sötét, nem is Fázom, nem Vagyok Magam… Mosolyt próbáltam megformálni egy vonással, mert még Halk a Szavam… De mintha egy Rettenetes karcolás villanna elő, lefedett Testén… Egy Össze vart seb Tárul elém a Halandó Férfi Lelkén… Csak, hogy elrejtse Fájdalmát, Mindent megtesz Érte… De már bevésődött Megtört Lényembe, Örök az Emléke… Most Együtt megyünk az Úton, mit kiszabott számunkra az Élet… Mérföldek alatt Erősödnek majd Kopnak a Fények… Csak Farkasszemet nézünk, és Körbevesz valami Érzés… Együtt megyünk, Közös Úton, hogy meddig?: ez marad Kérdés… ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Vannak, akik felvesznek egy fekete ruhát, néha Dimmu Borgirt hallgatnak, és máris hú de nagy blekkesek! Pedig azt sem tudják, mit csinálnak. Ezek pusztán csak a zene vagy a megjelenésük miatt sorolják be magukat a black metal kultúrába. Én nem. Nekem ennél sokkal többet jelent. Számomra életstílus. Regét alkothatnék, de aki ismer, az úgyis tudja miről beszélek... Régóta írok, immár egy évtizede. Hát ezért is emelem ki a profilomban azt, hogy a black életem részévé vált, hiszen a Múzsám. Nem ezen nőttem fel, de már igen régóta szeretem. Amiket igazán szeretek:Manipuláció, Művelt Önpusztítás, Intelligencia, Filozófia, Patológia, Egyediség, Igényesség, Ópium- mint mű, Silent Hill, Parfüm, Pszichológia, Beteg dolgok, Fegyverek, Szélsőségek, Koyaanisqatsi, Szabadfelfogás, Bőr és Lakkcuccok gyűjtése, Kicsit az őszinteségről. Számomra igen fontos emberi tulajdonság, habár ma már kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Mert úgyis mindenki hazudik. Mért is ne? Tele van az élet buktatókkal, nem szabad megbízni senkiben. Mert hátbatámadnak, azok is akikről a legkevésbé gondolnád. Velem már megesett. Éjszakai ábrándozásom művei: Tüzet gyújt a holtak hajnala, szilánkokra tört a fénynek ajtaja, Feléd nyúlnak az árnyék karjai, megérintik tested hideg karmai. Vihar viszi egy angyal tollát, kinek sikoly hagyta el fehér torkát, Vörös a föld, könnyezik a lét, vísít a természet az égbolt is ég. Megszűnt érezni az idő, elveszett a határ, bíborhullámok tükrében nézni majd magát, A harctól habos tenger élvezik a térben, forrong a vér a halotti érben... Álmodban jártál náluk, hol nincs kegyelem néked, lassan halkul lépted, de visszavárnak téged... Jártam a pokolban... ott rothadó hús égett szagára szomjaznak a holtak, fagyot kívánnak a napnak, hamut a holdnak, Véres kéznyomok tapadnak a hálátlan létre, önpusztító sorsom karomra lett vésve... Elhúzom a fehér függönyt, lerántom a fényes leplet... Sötét világ ablakát tárom ki, s megmutatom a Poklot Neked... Hideg fémasztalon leszorított kezek... Halálfélelemtől kidülledt fekete szemek... Bilincs a karon, bilincs a lábon... A kiutat már soha meg nem találod...
Utál :
Tömeg, Tömegközlekedés, Korlátozás, Kioktatás, Ostobaság, Ha kibeszélnek a hátam mögött, Hisztizés, Akadékoskodó hozzáállás, Igénytelenség, Túl sok fény... Gyerekes magatartás, Ha hülyének néznek... Ólcsó Pia, Rendőrség, Bizonytalanság, Kérdezősködés, Giccs és Divat, Ha nem kapom meg amit akarok,
Magáról :
Deviáns, neurotikus személyemben rejtőzködő szkepticizmus, dekadencia csörgedező patakjai figyelhetők meg... Fűszerezve határtalan cinikussággal... Egy premorbid alak vagyok! Ha valaki megismer két dolog történhet. Vagy eltűnik mellőlem, oly gyorsan ahogy érkezett vagy elfogad. Az utóbbi különösen ritka. Mert ugye, nem borulhat mindenki mindenki karjába. Nagyon nem érdekel, ha valaki nem kedvel, ez nem az én problémám. Antiszociális vagyok, ezt mondják. Legyen. Önfejű és öntörvényű nő vagyok ez a teljes igazság. Ezzel nehezen bírkózik meg a környezetem. Tele vagyok elvekkel és korlátokkal, falat építek magam köré, ahova alig van személy, aki bejutott és valaha is bejuthat... Személyiségem sokszínű. Egyszerre rombolok és építek. Van, hogy azért rombolok, hogy újat építhessek, és van, mikor egy gonosz szándék vezérel. Nem, nem kérek megbocsátást. Én sem bocsátok meg. Illik tudni rólam, hogy nem a jóságosságomról vagyok híres. De, vannak olyanok, akiket a szívembe zártam, és bármire képes lennék értük. Mégha ez vissza nem is igaz. Tudom, hogy néha ok nélkül is megbántom őket, de én már csak ilyen vagyok. Haverjaim? Igen, vannak. Barátaim? Azok nincsenek, nem is voltak. Olyan ember, aki jóban rosszban melletted áll nem létezik! Ezt a leckét megtanultam. Egyetlen egy élő van, aki soha nem hagyott magamra: Ő az Árnyékom... Sokak, sokszor és köztük én is elgondolkodtam már azon, hogy mért hozta így az élet. Az, hogy az vagyok aki. Nem születtem így és nem is nevelés kérdése. Bár az élet is nevel, nemde? A maga módján megnevelt engem is. És ha elvesztettem egy csatát, én vagyok a hibás, de ha győztem, a diadal csak engem illetett meg. A MAI NAP: A mai nap ugyanolyan, mint a többi, rendületlen magány Csak néha ámulok el a fák gondtalan, rezzenetlen szaván… Kímélet nélkül vadat űz velem az élet, A mocsarába fulladt reménytelen lények. Émelyítő szag öleli körül a fékezhetetlen létet, Csak néha bámulnak be ablakomon a szürkületi fények… Boldogtalan bolyongok, lehet, feladom, Egy senki vagyok s a semmi közepén haladom. Az üresség lángjai uralkodnak el a fagyos térben, Mely tükröt mutat, s a tükörben mihaszna a képem… Jeges parázs marcangolja gaz lelkem, Hamuvá foszlott minden egyes tervem. Beteges gondolatok tartanak csak a fekete földön, Maguknak maradtak a húsba vájó körmök… Hideg-havas téli tájon, hol a „nincs” csüng a fákon, Sárba süppedve ülök, s vár rám százezer átok. Messze mérföldekre tőlem a valóság minden zaja, Magához hív engem a homálynak édes illata… Ma sem volt más, mint a többi, monoton üt az óra, Csak néhány falevelet fúj a szél a sötét lobogóra. (2009. 01. 12.)
Gyilkos kéjjel jött el az éjjel, sötét árnyak mártóznak a fénnyel. Bűnös vágyaidat ma életre keltem, benned a magam álmára leltem. Te aludj csak szépen, hajtsd le a fejed, s én megnyitom az utat mely a pokolba vezet...
Szavazatok :
Hálózsák-kompatibilitás :  5.0000  (48 db) Rocker-index :  5.0000  (50 db) Szesz-fogyasztás :  5.0000  (48 db) Kockasági-mutató :  5.0000  (48 db) Profil-minőség :  5.0000  (49 db)
Hozzászólások : Nincs hozzászólás. Hozzászólok : Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!