Red Line Offside Gitár, Ének, Vokál : Borics Attila
Basszusgitár : Andor Márton
Gitár : Némethi Tamás (Gepárd)
Dob : Ördög Gábor (Ördi)
Így 6-7 év távlatából nem könnyû feladatra vállalkoztam azzal, hogy megírjam a zenekar történetet. Valamikor '97-'98-ban, 1-2 evvel elõzõ zenekarom feloszlása után kezdtem el foglalkozni a gondolattal, hogy valójában nem akarom abbahagyni a zenélést, sõt az akkori zenei hatásaimból és életembõl merített benyomásaimból kiindulva van esély arra, hogy néhány lelkes, hasonlóan gondolkozó és tehetséges társ segítségével valami vállalhatót alkossak, amely mentes az elõzõ zenekaromra bélyeget súlyosan rányomó kompromisszumoktól. Ördi, akkor már régi cimborám boldogan szegõdött mellém ennek megvalósítására. Eleinte csak ketten próbálgattunk - én (Borics A.) basszusgitáron, Ördi a doboknál - ám a gitár hiánya egyre inkább elviselhetetlenné vált. Persze még neve sem volt a zenekarnak. Egy kisvárosban nem könnyû megfelelõ érdeklõdésû és hozzáállású gitárost találni. Na, de ez is meg lett oldva. Az egyik hétvégén egy kellemes beszélgetés közben, két sör között az egyik gitáros ismerõsünk, Koch Szabolcs (Koxi) érdeklõdést mutatott újonnan alakuló zenekarunk iránt, és egy késõbbi próba (ahol elõször óvatosan meghallgatott minket :-) után be is szállt a zenekarba. Nevünk akkor még mindig nem volt. Akkortól kezdve hétvégenként rendszeresen próbáltunk, más zenekarok számain csiszolgattuk hangszeres képességeinket, valamint elkezdtünk saját számokat írni (pl. Megint csak hiába - az elsõ saját szám). Közben külföldi, punkrock-ot ska-val ötvözõ zenekarok hatására kezdtünk mi is egy picit lazább, fúvósokkal operáló zene irányába kacsingatni, még ha csak egy enyhe zenei kitérõ kedvéért is. Ennek eredménye lett Járadi Judit (szaxofon) csatlakozása a zenekarhoz. Így minden együtt volt már egy tisztességes zenekarhoz, a nevet leszámítva természetesen. Eleinte persze, fõleg húros és ütõs hangszerek terén is csekély jartasságunkból kifolyólag döcögõsen haladt a szaxofon beépítése a zenénkbe, de késõbb valamelyest ebbe is beletanultunk. Már-már egyenesbe is jöttünk volna mint zenekar es nekilathattunk volna a komolyabb alkotomunkanak, ha Koxi be nem jelenti, hogy inkább egy helyi (azóta mar réges-rég feloszlott) klasszikus rock feldolgozásokat játszó zenekar sorait kívánja erõsíteni. A hirtelen felállt és hónapokon keresztül húzódó krízishelyzetet - szintén egy kellemes sörözés alkalmával - régi barátom, zenésztársam, általános iskolai osztálytársam és távoli rokonom, Bíró Bandi oldotta fel. Az õ tagságával állt fel a zenekar a sokáig megbonthatatlan tagsága, amely hosszas próbák után eljutott az elsõ koncertjéig is, természetesen Jászberényben a Hátsó Szándék illetve az idõközben "második otthonommá" vált Falcongate zenekarok társaságában, a hazai pálya elõnyeit élvezve, önbizalomnövelõ fogadtatással. Ja, és ekkorra mar égetõvé vált a helyzet a névválasztást illetõen, így hosszas értekezések, valamint néhány elvetélt ötlet után a korábbi jégkorongozó múltunkból merített Red Line Offside (kétvonalas les) név került az ominózus elsõ koncertet hirdetõ plakátra. Lassan megszülettet nyolc felvételre érdemes saját szám, amit 2000. októberében a nyíregyházi TLS zeneház stúdióban rögzítettünk 3 maratoni nap alatt. Nyers, dühös, gyors ámbár dallamos, helyenként szaxofonnal díszített punk rock talán a legjobb leírás ( a ska dolgoktól idõközben elálltunk szerencsére...:-) az említett felvétel stílusát illetõen. A felvételt CD formátumban jelentettük meg pár héttel a felvétel után, magánkiadásban, barátaink segítségével, teljes egészében csináld-magad módon. Bemutatkozó anyagunk sok koncertmeghívással ajándékozott meg minket. Az akkoriban még Ágai Péter Zsolt (Ági) által mûködtetett NemArt underground mûvészeti kezdeményezés is felfigyelt a zenekarra és meghívott minket egy több állomásos turnéra a Hátsó Szándék, Barackca, The Snobs, Hatóságilag Tilos, Hold X True, stb. társaságában. Persze késõbb, máig nyitott mondatként tátongó, a szervezõk és a zenekar között szemtõl szembe nem tisztázott okok miatt ez az együttmûködés felbomlott. Ez volt a kisebb baj, hiszen 2001. júniusában a zenekar a feloszlás szélére jutott. Diplomám megvédése után elfogadtam egy doktori ösztöndíjra szóló ajánlatot, egy Egyesült Államok -beli egyetemtõl, így 2001. augusztusában, távozásommal a zenekar felfüggesztette mûködését. Kilépésem egy nagyon jó hangulatú nemhivatalos búcsúkoncert elõzte meg a Seven Days A Week, Coup De Grace és a Semmi Komoly zenekarok társaságában (remélem jól emlékszem). Persze a jövõ kivételesen jól alakult és nem több, mint 4 hónap után hazalátogathattam. Bandi, Judit és Ördi idõközben nem adta fel a reményt és lelkesedésükrõl biztosítva meggyõztek afelõl, hogy érdemes - még ha csak így szakaszosan is - újra életre kelteni és folytatni a zenekart. Megmondom õszintén, ez számomra megható fejlemény volt, nem beszélve a 2002. januárjában Szegeden, illetve a hírhedt csepeli Voodoo klubban, idõközben jelentõsen megszaporodott közönség elõtt tartott koncertekrõl. 2002. augusztusában, soron következõ hazalátogatásomkor még adtunk pár koncertet többek között Szegeden, a rajkai Inedependent fesztiválon, valamint az azóta megszûnt csepeli NemArt klubban, de már mindannyian éreztük, hogy a mûsorunk kezd elavulni, ideje továbblépni, újat alkotni. Sajnos közben hiába íródtak új számok, Bandi civil munkájából kifolyólag egyre inkább kisodródott a zenekari pozíciójából, valamint Judit szaxofonos tevékenysége is megingani látszott. A 2002. decemberi zenekari próbák már Bandi nélkül zajlottak. Idõközben más dolgok is változtak. A két gitár nyújtotta lehetõségek iránt kezdtünk el kacsintgatni, ezért én megpróbáltam áttérni basszgitárról gitarra, egyidejûleg a Judit basszgitárosként való beépítésére tett kísérlettel. Persze ehhez Bandira is szükségünk lett volna, és sajnos Judit minden erõfeszítése ellenére sem vált be a számára megálmodott új szerepben. 2002. decembere ennek megfelelõen koncertek nélkül múlt el a fejünk felett. Érezhetõ volt tehát a változás, mely késõbb Bandi közös megegyezésen alapuló távozásában öltött testet, valamint Judit, akinek tagsága hivatalosan azóta sem szûnt meg, szerepének megszûnésével a zenekar tiszteletbeli tagjaként és barátjaként folytatja pályafutását. Sokáig ketten maradtunk Ördivel. 2003. decemberében ellátogattam Gödöllõre, az akkor épp ott fellépõ Count Me Out koncertjére. Sajnos sikerült italozással elütnöm az idõt amit arra szántam, hogy a koncerten szintén megjelent Némethi Tamást (Gepárd) meginterjúvoljam zenekari tagságát illetõ hajlandóságát illetõen. Késõbb persze, ha nem is személyesen, de sor került erre, és Tamás határozottan igent mondott. Innentõl most már csak egy új basszgitárosra volt szükség, hiszen én idõközben végleg átpártoltam a hathúros hangszerre. A zenekar tagsága tehát nem sokkal Gepárd beszállása és siralmas próbái bemutatkozása utan :-) tovább bõvült Andor Marcival, aki a Hátsó Szándék sajnálatos feloszlása után és a további HSz tagok szétszéledése (Kuti - Bridge to Solace, Kobera - Something Against You) végül beadta a derekát hosszas, vívódások után csatlakozott hozzánk. Kialakult a mai felállás: Némethi Tamás (Gepárd) - gitár, Andor Márton - basszusgitár, Ördög Gábor (Ördi) - dob és jómagam (Borics Attila) - gitár, ének. A 2003-as év ennek ellenére látszólag tétlenül zajlott, mivel egész évben nem volt alkalmam hazautazni. Persze csak látszólag volt tétlen ez az év, hiszen rengeteg idõm jutott zeneírásra, valamint a zenekar magyarországi szekciójának a gyakorlásra, összerázódásra. Ennek eredményeként 2004. januárjában készen állt 10 szám a stúdióra. Utólag kiderült ugyan, hogy mégsem vagyunk annyira felkészültek. A két, eredetileg basszgitárosként ismertté vált gitáros a stúdióban nehézségekbe ütközött, valamint a hosszú kihagyás után az én torkom is felmondta a szolgalatot az 5 napos felvétel alatt, amire a szolnoki Denevér stúdióban került sor, Cserfalvi Zoltán (Tofi, hangmérnök), Járadi Judit, Szabó Peti és Szabó Marci közremûködésével. Súlyos nehézségek árán és elhanyagolásokat téve végül megszületett a 2004-es Red Line Offside nagylemez, amely egy Gepárd úr tehetségét dicsérõ introval bevezetett 10 számot és egy, a végére odabiggyesztett Marina Revue feldolgozást tartalmaz. Összességében persze elégedettek vagyunk az anyaggal, csak hát eléggé megizzadtunk vele. Az új lemez dalai bemutatójának tekinthetõ 2004. januárjában a budapesti Marco Polo klubban tartott koncert - természetesen gyalázatosan sikerült a gyenge hangosítás, felkészületlenségünk, valamint az új felállásból származó rutintalanságunk miatt. Azóta próbáltuk kiköszörülni a csorbát néhány 2004. augusztusában tartott koncerten, remélhetõleg sikeresen. 2004. júniusában végre megjelent az elõzõleg emlegetett új lemez is CD-n, magánkiadásban.Jelenleg (alkalomadtán) koncertezõ és új számokat író stádiumban van a zenekar, a további fejleményeket mi is kíváncsian várjuk. A jövõben is tartani kívánjuk magunkat a punk rock stílushoz, életformához zeneileg (már ha még egyáltalán a "punk" jelzõ egyben zenei stílus-meghatározást is jelent), társadalmilag és magánszemélykent is, meg ha ez egyeseknek beszûkültséget, csökönyösséget, vagy egyszerûen csak képmutatást is jelent. Üdvözlettel:Borics Attila(hivatalos oldal)

Albumok :

Jászberény Melodic (EP) (2000)
Red Line Offside - Jászberény Melodic (EP) 1.Megint csak hiába 
2.Az érzés, melyet szavakkal nem lehet leírni 
3.Másokért küzdeni kár 
4.Rajtad áll 
5.Kisvárosi düh himnusz 
6.Nyitott szemmel, fenntartással 
7.Készen állsz a szabadságra 
8.Félrevert harang a süllyedõ hajón 
Hold X True / Red Line Offside Split (2002)
Red Line Offside - Hold X True / Red Line Offside Split 1.Nyitott szemmel 
2.Félrevert harang a süllyedõ hajón 
3.Rajtad áll / Kisvárosi düh himnusz 
4.Az érzés, melyet szavakkal nem lehet leírni 
5.Hold X True - Kompromisszum 
6.Hold X True - Nem a mi utunk 
7.Hold X True - Soha nincs vége 
8.Hold X True - Akkor és most 
Élünk, felejtünk, újrahasznosítunk (2004)
Red Line Offside - Élünk, felejtünk, újrahasznosítunk1.Prológus 
2.A "kisebbik rossz" probléma 
3.1999. 04. 20. Littleton, Colorado 
4.Élet részletre 
5.Túlélési ösztön szülte öngyilkosság 
6.Néhány perc rivaldafény 
7.Kedves ellenségeim, avagy korlátot a korlátolt barmoknak 
8.Inkvizitor/antikrisztus 
9.Életre szóló önigazolási kényszer 
10....és most ejtsünk egy pár szót arról amirõl ennek az egésznek szólnia kellene 
11.Élünk, felejtünk, újrahasznosítunk 
12.Én vagyok az a srác... (Marina Revue cover) 
Something Against You / Red Line Offside Split (2005)
Red Line Offside - Something Against You / Red Line Offside Split 1.SAY - Could This Picture Be Perpetual? 
2.SAY - It`s Just Girls Fun 
3.SAY - A House Doesn`t Mean a Thing 
4.SAY - I Let You Know 
5.SAY - H. V. C. 
6.SAY - Untitled 
7.RLO - Kedves embertársaim, avagy "Pusztulj te alávaló söpredék 
8.RLO - A véget nem érô év 
9.RLO - Elveszett nemzedék 
10.RLO - Álarc nélkül 

Kedvencek közé jelölték :
Perepunkk85, Bálint46, ria13, Viv, Féreg, HEAVYWEIGHT CHAMPIONS BOOKING, LeviGotFingered, nemeranevem, TekintetesÚr

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.005 s