Athame logo
Athame gitár : Szalma Tamás
ének : Szenti Attila
dob : Szenti Árpád
basszusgitár : Hideg Gábor
Megalakulásunk a 2001 augusztusára tehetõ, mikor is négy "õrült", fanatikus black-death metálos egyén úgy határozott, itt az ideje, hogy rászabadítsák a világra lelkük legsötétebb bugyrait.:) Egyikünknek sem ez volt az elsõ zenekara, de csak ebben tudtuk megvalósítani ilyen irányú elképzeléseinket: Célunk egy vad, nyers, kompromisszummentes black/death album elkészítése volt.A következõ év tavaszán ez az album el is készült Athame néven a Denevér stúdióban. Az év többi része koncertezésekkel telt- pl. turné az Akela zkarral.2003-ban megnyertük az I. Ajkai Tehetségkutató Rockfesztivált- ennek apropójából olvashatók voltunk a Rockinform hasábjain, majd hallhatók a Tilos Rádióban. Ugyanaz év októberében felvettük második albumunkat a City Sound Studióban, Elveszett Tüzek címen.2005-ben a zenekar felállásában történt némi változás: Molnár Szabolcs gitáros (aki az elsõ két album fõ dalszerzõje is volt), közös megegyezéssel, kilépett, s helyére Erdélyi Gábor és Szalma Tamás került.Szabolcs további zenekarai: Impartium, H2SO4, Goblin Gore.2008-ban Kinga is megvált a zenekartól, hosszúra nyúló külföldi tartózkodása miatt. Viszont õ sem hagyta abba a zenélést, Olaszországban már van új zenekara.Két elsõ anyagunk sajnos csak szerzõi kiadásban látott napvilágot, viszont ha minden a terv szerint alakul, a hamarosan megjelenõ harmadik albumunk a Hungaryan Records gondozásában jön ki. Ennél a kiadónál jelent meg 2008 májusában egy magyar Burzum tribute album (Life Has New Meaning), amin mi is szereplünk egy számmal: Beholding The Daughters Of The Firmament.

Albumok :

Athame (2001)
Athame - Athame1.Athame (intro) [mp3]
2.Elhagyatva [mp3]
3.Körforgás [mp3]
4.Én, a kígyó [mp3]
5.Véres tőr [mp3]
6.Égi látomás [mp3]
7.Szelek királynője [mp3]
8.Áhitatos ének [mp3]
9.Outro [mp3]
Elveszett tüzek (2004)
Athame - Elveszett tüzek1.A feledés tengerén [mp3]
2.Királyok átkát hozza a szél [mp3]
3.Reménytelenül [mp3]
4.Lélekmadár [mp3]
5.Az utolsó napon [mp3]
6.Elveszett tüzek [mp3]
7.Keresztes ajándék [mp3]
(Promo) (2008)
 1.Érted ég a máglya [mp3]
2.Hódító [mp3]
3.Átok [mp3]

Kedvencek közé jelölték : 130
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Morsus
Morsus
2010.10.26. 22:08:28
Hell!
Gyors kérdés hozzátok: egy új hely-avató black metal estéhez lenne kedvetek november közepe-felé? Max csak erősítő fejeket, szíveteknek kedves erősítőt kellene hozni, közönséget toborozni kell, ingyenes az egész, dob, hangosítás, keverő van, láda is. Étel és itallap igényeknek megfelelően alakítható!
Üdv
Savage messiah, take us higher!!!
PRÉDIKÁTOR
PRÉDIKÁTOR
2010.10.14. 14:48:57
Sziasztok! Az ATHAME zenkar 2 lemeze felkerült végre dalszövegekkel a Youtube-ra


Itt az „Athame” (2002) lemezt hallhatjátok:

http://www.youtube.com/watch?v=KrIwt_-S6d0&feature=PlayList&p=E6A34DAB18E41708&index=0&playne xt=1

Itt pedig a második „Elveszett Tüzek” (2003) lemezt:

http://www.youtube.com/watch?v=PEHa5Wq6sz4&p=27ED47570E2FB457&index=1&feature=BF

Ne kíméljétek a Play gombot!!!
6 ÚJ NÓTA ZENEKAROM MYSPACE-én!!!! Csekkoljátok :) http://www.myspace.com/predikator

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!

Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0066 s
© athame.rockerek.hu