A Christian Epidemic egy 1996-ban alakult magyar black-death metal együttes. Az elsõ, angol nyelvû demókazettát még Euthanasia néven készítették, ezután váltottak Christian Epidemicre. Az eredeti felállásban Széles L. Zsolt (ének, gitár), Kocsis Zoltán (gitár), Kocsis Imre (dobok) és Eszenyi Imre (basszusgitár) vettek részt.
A következõ demó elkészítése után országos turnéra indultak más kezdõ death metal zenekarok társaságában. Ugyancsak az 1998-as évben léphettek fel elõször a Sziget Fesztiválon, ahol azóta hét alkalommal adtak koncertet. 2000-ben a zenekar a gyõri Nephilim kiadóval kötött lemezszerzõdést és a bemutatkozó albumot már egy megváltozott felállással rögzítették.
A Watch My Dyingba távozott Eszenyi helyén Nagy László lett a Christian Epidemic basszusgitárosa, és Nagy Antal személyében egy szintetizátorossal bõvült a csapat. Az Isteni orgia címû album lemezbemutató turnéja a Pokolgép elõzenekaraként zajlott. 2001 májusában vonultak ismét stúdióba, hogy elkészítsék a második Christian Epidemic albumot, amely végül dupla (magyar és angol nyelvû) lemezként, Eltörölt világ/World Erase címmel jelent meg a következõ évben a Nail Records gondozásában.
2005 januárjában a Nail Records újra kiadta az Isteni orgiát, a második albumhoz hasonlóan angol-magyar formában. Közben már az új nagylemezen dolgozott a zenekar, amely 2003 óta folyamatos tagcserék mellett mûködött. Többször az együttesen belüli hangszercserével oldották meg a kiválások okozta zenészhiányt. A harmadik Christian Epidemic album, a Könnyek könyve/Tome of Tears 2005 nyarán jelent meg. A felvételen a Széles L. Zsolt (ének, basszusgitár), Kocsis Zoltán (gitár), Kocsis Imre (dobok), Hummel Barnabás (szintetizátor) és Vénusz Tamás (gitár) felállású Christian Epidemic szerepel.
Újabb koncertek és tagcserék következtek. 2007-ben többek között a frontember Széles L. Zsolt is távozott. A Christian Epidemic innentõl Epidemic néven folytatja a zenekarba visszatérõ Nagy Lászlóval és Nagy Antallal.
|
Remember (Ekkor még Euthanasia néven) (1996) |
---|
| 1. | Intro | 2. | Remember | 3. | Tears Of Virgins |
|
Thought Creating God (1997) |
---|
| 1. | Intro | 2. | A Thought Creating God | 3. | Tearful Silence | 4. | Christian Epidemic |
|
Gyász (1999) |
---|
| 1. | Intro | 2. | Manipulated Intellect | 3. | Gyász | 4. | Kínzo Sikoly | 5. | Epidemia `999 |
|
|
|
|
Pusztítástan / Primordial Soul (2011) |
---|
| 1. | Demia | 2. | Bíbor ünnep | 3. | Holdezüst lélek | 4. | Ezer harang | 5. | Fénytelen lét | 6. | Tagadás ökle | 7. | Chemokalipszis | 8. | Lélek vihar | 9. | Pusztítástan | 10. | Crimson Feast | 11. | My Prayer | 12. | Thousand Bells Toll | 13. | The Sentinels` Words | 14. | The Fist of Denial | 15. | Chemochalipse | 16. | Primordial Soul |
|
Kedvencek közé jelölték :
530[
Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások : |
|
core-okozó
|
2013.04.24. 20:40:19
|
Ez a banda egyszerűen ZSENIÁLIS!!!!!! Hogy nem ismertem eddig?! Simán kenterbe ver jónéhány skandináv bandát is! Aki még nem ismeri,az szigorúan pótolja! |
|
|
|
|
0.0046 s